02.rész - A nevem? Chat Blanc

2015. szeptember 30. Carsie szemszöge:

Körülbelül 1 órája ültem a szekrényben, a dobozkát szorongatva. A fekete ládát kicsit forgattam, minek köszönhetően, ami benne volt elmozdult a helyéről, ami kicsit nagy hangot adott ki. Gyorsan az eredeti helyzetébe állítottam, majd reménykedtem benne, hogy apa nem hallotta. Bár már elmúlt minden csapkodás, szitkozódás nem mertem kimenni. Még fél órát ülhettem bent, mire úgy voltam vele, hogy kimegyek. Kimásztam a szekrényből, aminek köszönhetően velem együtt jött ki egy – két ruha. Letettem a dobozkát az íróasztalra, majd sarkon fordultam, hogy betegyem a ruhákat a gardróbba. Visszamentem az enyhén barnára festett asztalomhoz, majd jobban megnéztem a ládikát. Közönséges fekete ládának néztem, amibe vörös minták voltak. Kinyitottam, ami kissé nyikorgó hang kísért. Ezek szerint ez se mai darab. A tárolóban négy ugyan olyan kis ládikó volt. Egy tetszőlegest kivettem, majd kibontottam. Egy női karikagyűrű volt benne. Volt rajta egy – két kő, de csak egy egyszerű ékszernek tűnt. Felvettem, majd megnéztem az ujjamon. Annyira nem is rossz – gondoltam, mikor megláttam. De nagyon ismerős volt. Mintha már valahol láttam volna, csak nem tudom, hogy hol. Becsuktam a gyűrű tartóját, majd beleraktam a nagyobb dobozba, s bezártam azt is. Valamiért olyan érzés volt, hogy a többit még nem szabad kinyitnom.

Ránéztem faliórámra, ami kereken hat órát mutatott. Lementem vacsorázni – megint egyedül. Apa gondolom vagy elment, vagy pedig fent van a szobájában. Léa – a szakácsunk –, elém rakta az ételt, ami most éppen Nizzai saláta volt. Tudja jól, hogy mennyire szeretem. Desszert pedig csokoládé szuflé vanília szósszal. Körülbelül tizenöt perc alatt megettem mindent, és mentem a fürdőbe. Pizsamám és egyéb ruháim ki voltak készítve. Megnyitottam a csapot, majd levetkőztem. Természetesen a gyűrűt lehúztam az ujjamról és letettem a csap melletti szappantartóba. Elzártam a vizet, majd bele is ültem a kellemesen meleg folyadékba. Megfogtam a szivacsot és bevizezni kezdtem el a testem minden részét. Először kirázott a hideg, de egy idő után megszoktam. Bele feküdtem a kádba, majd egy kicsit áztattam magam. Miután végeztem ezzel, megfogtam a kedvenc samponom és bekentem vele magam. Éreztem az illatát, amit egyenesen imádok. Megmostam a hajamat, majd kijöttem. Felvettem a pizsamámat, majd a hajszárítóval nagyjából megszárítottam fürtjeimet. Visszavettem a gyűrűm, majd a szennyes tartóba dobtam a piszkos ruháimat. Felmentem a szobámba, majd ráugrottam az ágyamra. Fáradt voltam, és nem is kicsit. Lehet, hogy csak hét óra volt, de a szemeim már leragadtak. Nem bírtam tovább. Betakaróztam frissen mosott ágyneműmmel, majd becsuktam szemeim. Talán még tízperc se kellett, hogy elaludjak.

2015. október 1. :

- Ébresztő! – ébresztett egy hang. Automatikusan a vekkeremre nyúltam, amit csodálkozva próbáltam lenyomni. Ugyanis nem az volt. Ijedten keltem fel az ágyból, ami miatt majdnem leestem. Kicsit körbe nézetem a szobába, de sehol nem láttam senkit. – Itt vagyok – szólt a vékony, de egyben női hang. Kicsit a lábam felől jött a hang, ezért ránéztem a combomra. Egy fehér kiscica volt, aki hatalmas vigyorral az arcán nézett engem. – Teljesen ugyan úgy nézel ki, mint Victoire – repült elém. Én csak hatalmas szemekkel bámultam. Nem tudtam a szituációra mit mondani. – Oh, sajnálom. Trissk vagyok – mutatkozott be. A kis arcán még mindig ott volt a levakarhatatlan mosoly. – Te pedig Carsie ugye? – kérdezte, majd repült egyszer körbe engem. Gondolom végig mért.

- Igen. És te mégis mi vagy? – vontam fel szemöldököm. Kicsit természetesebben viselkedtem, de ez a kis repülő macska izé kicsit furcsa.

 - Kwami. Én és másik hét társam segítünk, megmenti a világot a gonosztól. Tizenhat éve vagyunk  négyen abba a dobozba bezárva, és vártunk, hogy a magfelelő ember megtaláljon minket. És az te vagy Carsie – mondta, majd a nyolcoldalú dobozkára repült. – De egyelőre még csak én állhatok rendelkezésedre. A többiekkel, csak máskor. Most már te vagy Chat Blanc.

 - Állj. Ki mondta, hogy én az szeretnék lenni? – álltam fel, majd a szekrényemhez mentem, előkészíteni a ruhát. – Én nem szeretnék semmi féle Fehér Macska lenni vagy mi.

 - Most már nincs vissza út. Felvetted a gyűrűt, szóval hivatalosan is átvetted az elődöd szerepét – mondta, mire kinyitottam számat, hogy bele szóljak, de folytatta. – A doboz felbukkanása pont most, azt jelenti, hogy Katicának és Macskának szüksége lesz rád a közel jövőben.

 - Várj. Honnan tudod, hogy itt van olyan, hogy Fekete Macska és Katica, mikor 16 évig abban a ládikában voltál? – néztem rá kérdően, majd nagyra nyitottam a szememet.

 - Onnan, hogy én voltam a legeslegelső kwami, azaz konkrétan én vagyok az elődjük. Én tudom érzékelni őket. És egyszer kétszer, mikor erre jártak éreztem Chat Noir és Ladybug kwamijának lelek hullámait – magyarázta, majd köhintett egyet. – Viszont el fogsz késni az iskolából – figyelmezettet, majd ránéztem az órára.  Fél nyolc. Gyorsan vettem fel farmernadrágom egy fehér blúzzal és egy vékonyabb pulóverrel. Mielőtt összegomboltam volna az alját, szétnyitottam, majd fejemmel biccentettem oda a kis kwaminak. Persze egyből tudta mit szeretnék és berepült. Lementem a nappaliba elvettem a táskámat, felvettem a cipőmet, majd futottam is az iskolába. Épp a kereszteződésnél voltam, mikor találkoztam Marinette-el.

 - Jó reggelt – lihegtem egy kicsit, de ez hamar elmúlt, és rámosolyogtam.

 - Neked is – mosolygott, majd megakadt a szeme a gyűrűmön. – Nagyon szép. Hol vetted? – kérdezte, majd kicsit pánikba estem. Nem tudtam mit kéne mondanom, mert persze azt nem mondhatom, hogy valami kwami gyűrűje, amit azért kell hordanom, mert kiválasztott vagyok.

 - Nem tudom, hogy honnan van, mert apukám vette – vakargattam tarkómat zavaromba, majd egy nagy hümmögésbe kezdett, de hamar abba is hagyta és elindultunk az iskola fele. Nem kellett sokat sétálunk, mikor megláttuk a világos sárgásbarna épületet, ahova diákok lassan sétálgatnak be. A tanintézmény előtt találkozunk Alya-val, aki megölelte barátnőjét majd engem. Egy nagyobb autó állt meg mögöttünk, amiből a szőke fiú szállt ki. Marinette épp, hogy meglátta a barna hajú lány mögé bújt, majd onnan csodálta a szőkeséget. Meglátott mindkét intett, majd oda ment a padtársához, és együtt mentek be az iskolaajtaján. Ránéztem a fekete hajú lányra, aki még mindig a szöszinek intett, ha nem ment volna el.

 - Szép is a szerelem – mondtam, majd nevettetve egymásra néztünk Alya-val. Nem sokkal ezután Chloe is megérkezett, aki ránézett a kertészre, és annak virágaira. A lány kicsit meglepődött a növényeken, de ez után egy kicsit mérges arckifejezés ült ki orcájára.

 - Maga normális? Én nem ilyen virágokat mondtam, hogy ültessen – förmedt a bácsira.

 - De kisasszony ezek az én díjnyertes virágaim – próbált védekezni a bácsika, majd a növényekért nyúlt, de Chloe rátaposott.

  - Díjnyertes virágok mi? Ezek gazok, nem virágok – taposott a többire is. – Gyere Sabrina, menjünk – szólt a vörös hajú lánynak, aki egyből futott utána. A bácsi az egyik éppen maradt virágát felvette, majd szomorúan ment el az utcán.

  - Ez a Chloe mindig ilyen? – mentünk beljebb az épületben, majd egyenesen az osztály felé vettük az irányt. A lányok csak meg vonták vállukat, majd Alya kinyitotta az osztályt. Bent a kiskirálynő éppen az előttünk ülő fiúra volt rácsimpaszkodva. Ettől Marinette forrt a dühtől, és a fiún is látszott, hogy nem nagyon tetszett, amit a kisliba csinált. Nehezen, de a fiú levakarta magáról a kis hercegnőt, mire fekete hajú barátnőm megnyugodott. Beültünk a padba, majd Marinette-el és Alya-val beszélgetünk. Mint kiderült Alya hatalmas Ladybug rajongó.

 - Az mennyire gáz, hogy Párizsban lakom, de még egyszer sem láttam, sőt még nem is hallottam róluk? – cikáztam kettőjük között a szememmel, mire Alya felnevetett, ennek következménye képen az előttünk ülök érdeklődő szempárral néztek minket. – Tegnap óta tudom, na – lököm kicsit vállba. – És Katicának van, egy úgy mond segéde is nem? Fekete Macska, ha jól emlékszem – tűnődtem el. Igazából ezt is csak onnan tudom, hogy reggel Trissk elmagyarázta.

 - Igen Chat Noir, de ha jól tudom, érte nem sok ember van oda. Legalább is, annyian nem, mint Katicáért – mondta a lány, mire a szőke fiú, kicsit mogorva fejet vágott.

 - És akkor mi lenne, ha én inkább Macska rajongó vagyok? – incselkedtem Alya-val, aztán ő is és a szőkeség is meglepő fejet vágott. Szólásra nyitottam számat, de mondatomat nem tudtam kimondani, mert csöngettek és jött a tanár.

Körülbelül félórája kezdődött az óra, de az ablakot betörték, majd egy hatalmas virág elrabolta Chloet. Hatalmas pánik keletkezett és mindenkit arra kértek, hagyjuk el a termet és siessünk haza. A kavarodás közepette Marinette-t és Alya-t is elhagytam. Kifutottam az épületből az utcára, ahol mindent hatalmas növények borítottak. Nem futottam el, mert nem féltem. Nem is értem miért, hiszen eddig sose láttam ilyet. Pulóverem belsejéből kirepült Trissk, mikor érezte, hogy nincs a közelben senki.

  - Itt az ideje harcolnod. Jelenleg meg van, Halálfej, Katica és Macska kütyüi, mármint a jojó, a bot, és a pálca, de a képességeiket is tudod használni. De akkor nagyon óvatos legyél. Ha az egyiket használod, akkor ugyan úgy öt perced van és visszaváltozol, de ha kettőt, akkor csak két és fél perced maradt, ha mindhármat, akkor 10 másodperced – magyarázta.

 - Nem szeretnék egyelőre semmi harcba bele menni – tettem karjaimat keresztbe. – Majd, ha Katica és Macska bajban lesz. Akkor lesz szükségük rám – mondtam, de úgy tűnik az ördögöt a falra festettem, ugyanis mindkettőjüket elkapta a virág, majd egymás háta mögé kötözte őket. Alya is a helyszínen maradt, gondolom azért, hogy Ladybug-ot le tudja videózni. Jardinier – vagyis aki ezeket a virágokat irányítja így hívta magát -, észrevette a lányt, majd néhány gyökeret felé küldött.

 - Na, jó ezt már nem hagyhatom – mondtam, majd ránéztem a kwamira, aki szélesen vigyorgott. – Trissk karmokat ki! – ordítottam, majd kezemmel füleket, farkat és egy maszkot rajzoltam magamnak, és ruhám fehér lett. Jojóm a derekamon volt, és egy mancs jel volt rajta. Leszedtem magamról, majd egy ház felé hajítottam. Kicsit meghúztam, aminek köszönhetően kicsit felemelkedtem, de próbáltam a föld közelében maradni, hogy a barátnőmet, fel tudjam kapni, ami sikerült. Még egyszer elhajítottam jojómat, csak kicsit messzibbre. Már magasabban voltam az égen, de nem féltem, Alya-val ellentettbe, aki nem egy és nem két sikítást adott ki száján. Amikor már láttam, hogy eléggé mesze kerültünk a helyszínről, fellélegzem, s leraktam őt a földre. Telefonját felém fordította, majd videózni kezdett.

 - Mégis ki vagy te? – kérdezte izgatottan, mire kicsit meglepődtem.

 - A nevem Chat. Chat Blanc – mondtam, majd a jojóval visszasiettem az iskolához segíteni Macskának és Katicának.