5.rész - Fotózás Vele!

2015. október 2. Adrien szemszöge:

Miután haza vittük Carsie-t hazafelé vettük az irányt. Nathalie persze, egyből kérdőre vont, hogy miért csináltam. Gyorsan kitaláltam egy hazugságot, majd az ablakon néztem az utcát. Már legalább is amennyire tudtam a lehulló esőcseppektől. Rápillantottam a gyűrűmre, majd eszembe jutott az a különös bizsergető érzés, amikor az a lány megfogta. Mintha az áram rázott volna meg, de mégis kellemes érzés volt, ami átjárta minden egyes porcikámat. Gondolatimat Nathalie zavarta meg, aki közölte, hogyha haza értünk apám beszélni akar velem. Bólintottam, majd az autó leállt. Ezek szerint már itthon voltunk. Kinyitottam az autóajtaját, majd egyenesen befelé vettem az irányt. Becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, letettem a táskámat és apám dolgozószobája fele mentem. Halkan kopogtam – szerintem épp, hogy lehetett hallani bent -, majd benyitottam. Apám az ablak előtt állt, és mintha valakivel beszélgetett volna. Közelebb mentem egy-kettő lépésnyit, amire már oda nézett. Kissé rémülten reagált rám, majd megint az ablak felé nézett. Hófehér ruhában, szőke kiengedett hajjal guggolt Fehér Macska. Döbbenten néztem rájuk, mire a lány enyhén ijedten nézett.

 - Azt hiszem, én most lelépek. – közölte, majd egy kisebbet ugrott hátra, s botja segítségével haladt Párizs utcái felett.  Kérdőn néztem apámra, aki zavarában össze-visszanézett a szobába. Hirtelen megfordult, majd fejét lehajtotta.

 - Igazából a fotózásokról szerettem volna beszélni, Adrien – köhint egyet, majd megfordul, és baj jóslóan néz rám. – Lehet még ennél is többre kell járnod, ami most van – közölte velem, mire enyhén lefagyva álltam előtte.

 - Nem teheted. Már így is alig van szabadidőm – próbáltam védekezni, de fejét csak megrázta, és leült a fekete görgős székébe. – De miért kell még ennél is többre járnom?

- Nem rég kiderült, hogy az egyik régi ismerősöm is divattervező, csak nincs fiú modellje. Én pedig felajánlottalak, cserébe a lány nekem fog segíteni. Mármint ő lesz a női ruhák modellje – mondta rám se nézve, csak a halom papír között kutatgatott. Fejemet lehajtottam, majd kifelé mentem. Tudtam, hogy apám több dolgot nem akar nekem mondani, hisz most is szerintem munka ügyben keresett egy – kettő fontos papírt. Mindig a munka, és munka. És állandóan engem is belerángat. Ha eddig volt szabadidőm elmenni valahova, és még Párizst is megvédeni Halálfej akumái elöl, most már biztos nem lesz. Legalábbis az „elmenni valahova” témát ki kell húznom a listáról, ha Párizs rendjét is őriznem kell. Hiszen Katicát nem – és most már Fehér Macskát se -, hagyhatom cserben.

Felmentem az emeletre, egyenesen a szobámba. Mihelyt becsuktam sötétzöld ajtómat, Plagg ki is repült ingem mögül. Leültem az ágyamra, majd Plagg a vállamra repült, és ott kezdte el majszolni az eléggé büdös sajtját. Enyhén ellenállok ennek, de őt nem igazán hatja meg.

 - Szerinted miért volt itt Fehér Macska? – csámcsogja, mire ránézek.

 - Fogalmam sincs – ráztam meg fejemet. – De eléggé furcsán reagált, mikor meglátott.

 - Nyilván megijedt. Csak azt még nem tudom mitől – ette meg az utolsó „falat” sajtót, ami körülbelül, akkor volt, mint a feje. – De furcsa, hogy Trissk azok után képes volt másik Fehér Macskát keresni.

 - „Azok után?” – néztem rá kérdően, mire megrázta a fejet. – Plagg mégis mit titkolsz előlem? – förmedtem rá a kis kwamira.

 - Majd, ha eljön, az ideje elmondom – repült el rólam, de nem éppen, úgy ahogy szokott. Most komolyan mégis mit titkol, és ki az a Trissk?

2015. október 2. Carsie szemszöge:

Megijedtem, mikor egy 35-40 év körüli ember leszólított. Csodálkozva állt íróasztala mögül, miközben a függönyt fogta, hogy lásson engem. Valamit motyogott, de nem érettem mit, hála a szél süvítésének. Halkan kopogtak, majd nyílt az ajtó. Először nem láttam ki az, de utána már megijedtem. Adrien közeledett az ablak felé – már olyan közel volt, hogy éreztem az illatát -, majd ő is hatalmas szemekkel bámulta a szituációt. Muszáj elmennem, hiszen lehet, Adrien felismer – gondoltam.

 - Azt hiszem, én most lelépek – közöltem, majd egy kisebbet hátra ugrottam és botom segítségével haladtam Párizs utcái felett, egyenesen haza. Átrepültem az felett az utca felet, majd egyenesen az ablakomba. Mihelyt beértem a szobámba visszaváltoztam, Trissk elbújt, s lementem a földszintre, ahol apám várt. Arca szokatlanul vidám volt, nem pedig a szokásos mogorva.

 - Carsie van egy jó hírem – mosolygott még jobban. – Nem rég találkoztam egy nagyon jó ismerősömmel. Ő is divattervező és szerencsére tudott egy „modellt” aki szívesen viselné a ruháimat. De cserében neked is modellkedned kell az ő ruháiban.

 - Tessék? – mondtam ki az első mondatott, ami eszembe jutott. – De én még sose csináltam ilyet – akadok ki, mire a vidám arca enyhén mérgesre vált.

 - Majd belejössz. Holnap fél háromkor lesz az első. És ha jól emlékszem, az első fotózásod a fiúval lesz együtt. Szóval, ha lehetséges ne tervezz holnapra semmit – parancsol rám, mire csak bólintok.

Visszamentem a szobámba, majd egy lapot vettem elő és egy ceruzát és rajzolgatni kezdtem. Trissk minden egyes mozdulatomat figyelmesen követte. Egy lányt rajzoltam, aki az erdő közepén sétálgat. Elővettem a festék készletemet, és egyéb festéshez szükséges felszerelést, majd elkezdetem kifesteni. Körülbelül négy órán át festem, mire kész lett a mesterművem. Megmutattam Trissknek, majd leraktam a többi festményemhez. Miután leraktam, lementem vacsorázni. Trissk most nem jött le velem, hanem fent maradt. Azt mondta vigyek, majd fel neki egy-két muffint.

 - Köszönöm a vacsorát Léa – ordítottam be a konyhasütős részébe. Rám nézett, majd mosolyogva bólintott, s folytatta az edények törölgetését. Elvettem a pultról kettő muffint, majd felmentem a szobámba. Oda adtam a süteményt Trissknek, aki már alig bírta ki, hogy ne egyen. Kivettem a szekrényemből a fehérneműmet, törülközőt, pizsamámat és elmentem a fürdőszobába. Megengedtem a vizet, addig levettem ruháimat. A sebem valamiért nem akar gyógyulni – gondoltam magamba, beleültem a meleg vízbe.  Testemet bevizeztem, de sérülésemet folyadék enyhén csípte, amiért felsziszegtem. Mikor ez az érzés enyhült, fogtam a tusfürdőmet és elkezdtem magam bekenni. Mihelyt ez megvolt letöröltem a vízzel és kiszálltam a kádból. Megtöröltem magam a kedvenc puha törülközőmmel, majd felvettem alsóneműimet és végül a pizsamámat. Kinyitottam az ajtót, s megcsapott a folyosó hideg levegője. Sokkal hidegebb van kint, mint bent a fürdőben. Bár nem csodálom, hiszen rengeteg meleg vizet használtam el. Bementem a szobámba, ahol már Trissk már aludt. Bekapcsoltam a tévét, és a híradót kezdtem nézni. Még mindig a tegnap „rejtélyes” új szuperhősről volt szó. Megint vetítették a videókat és minden egyebet. Fekete Macska és Katica is köszönőtett mondott nekem.

2015. október 3. Carsie szemszöge:

Reggel hihetetlen hátfájással ébredtem. Bár nem csodálom, mert elaludtam a fotelembe. A tévé ki volt kapcsolva, gondoltam Trissk kapcsolta ki még este. Nehezen felkeltem, majd mentem fogat mosni. Megfogtam a fogkefémet, majd rányomtam a mentolos fogkrémet, s fogaimat kezdtem el sikálni. Mikor végeztem leöblítettem a fogkrém maradványait, majd elmostam a kefémet. Visszatettem a helyére, majd visszamentem a szobámba felöltözni. Miután ezzel is kész lettem Trissk elbújt az ingem mögé, majd lementem a konyhába reggelezni. Gyorsan eltávolítottam az ételt a tányérról, s teámat megittam, és már indultam is az iskolába. Lassan sétáltam az utcán, hiszen tudtam, hogy van egy csomó időm a becsengetésig. Bementem az enyhén sárgásbarna épületbe, majd fel a lépcsőn fel egyenesen az osztályterembe. Rajtam kívül még kettő ember volt bent. Rose és Adrien. Rose vidáman nézegette a telefonját, miközben zenét hallgatott. Adrien pont az ellenkezője. Le volt hangolva és majdnem elaludt a padon. Mikor már enyhén feltűnően néztem ő rám pillantott, mire egyből félre néztem. Leültem a helyemre, majd fejemet a padra tettem. Az előttem ülő szőke fiú is ugyan ezt tette, de fejét mintha egy kicsit mégis lejjebb rakta volna. Megböktem hátulról, mire rám nézett.

 - Mi a baj? – lógattam a kezemet a pad végén.

Adrien enyhén elmosolyodott, majd megrázta a fejét. Nem tudom, hogy ezzel mit akart elérni, de csak jobban felkellette a gyanút, hogy baj van.

Körülbelül tízperc múlva mindenki megérkezett. Elkezdődött az első óra, matek. Nem értettem belőle semmit, de majd megtanulom – remélem.

                                                                                                           * * *

Kicsengettek a hetedik óráról, majd sietve mentem haza fele. Marinette próbált utolérni, hogy beszélgessünk, de túlságosan siettem. Befordultam az utcámba, majd az ajtóhoz siettem. Apám a nappaliban ült a kanapén és a tévét nézte. Mondta, hogy siessek, mert a sminkes miatt előbb kell menni. Nagyon sóhajtottam, majd bólintottam. Felmentem összeszedtem egy-két cuccot, majd lementem apámhoz. Kinyitotta az ajtót, kimentem, bezárta, majd a fekete autóhoz mentünk és már mentünk is a stúdióban. Bementünk az épületbe, ahol egy tizennyolc éves körül lévő lány fogadott. Köszöntünk neki, majd ő is és egy „sminkterembe” vezetett, ahol elkezdett kifesteni. Nem sokkal később jött a fiú is. Belépett a terembe, majd meg is állt.

 - Carsie? – kérdezte, majd felé fordultam. – Szóval te leszel a partnerem – nevetett Adrien, majd bele ült a mellettem lévő székbe. Marinette meg fog ölni.

04. rész - Óvakodj tőle!

2015. október 2. Carsie szemszöge:

A jövendőbeli tanárunk kiment a kissé kopott faajtón, de mielőtt becsukta volna azt, egyenesen a szemembe nézett, amitől teljesen kirázott a hideg. Aggódóan nézek a gyűrűmre, majd a táskámra. Rossz érzésem támadt, mintha az, az ember bántani akarna. De hiszen én nem ismerem, akkor nem is lehet baj – gondoltam, majd nyugodt lélekkel vettem elő az irdalom felszerelést. Felírtam az óra számot, a címet és hogy milyen nap van ma, majd jegyzetelni kezdtem, amit a tanár diktált. A fehér lapra egy csepp vörös pötty került. Ami nem más volt, mint vér. Marinette és Alya kicsit ijedten merevnek mellettem, majd megfogom az orrom. Megnéztem ujjaimat, ami láthatóan csupa vér volt. Ez rossz. Nem bírom a vér látványát.

 - Tanárnő – jelentkezik barna hajú barátnőm, mire a tanárnő ráfigyelt. – Carsienek vérzik az orra, és rosszul is érzi magát. Kimehetünk vele a mosdóba? – kérdezi a lány kicsit megszeppenve, és egyben ijedten. A tanárnő megdöbbent – hiszen az előbb még látta, hogy semmi bajom sincs -, majd bólintott. Alya nagyjából megtartott, majd a mosdó felé vettük az irányt. Marinette kinyitotta az ajtót, majd a barna hajú lány elengedett. Megmostam az arcom, majd bele néztem a tükörbe. Sápadt voltam. De fogalmam se volt, hogy mégis mi bajom, hiszen reggel semmi bajom nem volt. Barátnőim aggódva figyelnek engem, és minden egyes mozdulatomat. Marinette adott pár zsebkendőt, amivel meg tudom törölni az arcomat és kezeimet.

 - Lehet, izgulsz – szólalt meg Alya, mire mind a ketten ránéztünk. – Lehet, csak izgulsz és azért lettél rosszul – mondja el teóriáját a barna hajú lány, mire megrázom fejem.

 - Az orrvérzést mivel magyaráznád? – tette csípőre kezét a sötét hajú lány. Lehet Alya-nak igaza van, és csak izgulok, és nincs semmi komoly bajom.

Mire jobban éreztem magamat, fejemmel jeleztem a lányokkal, hogy ideje lenne vissza menni az osztályba. Szerencsére egyből tudták mit szeretnék, és követni kezdtek a teremig. Kinyitottam az osztályajtaját, elnézést kértem, majd egyenesen a helyemre ültem.

Szünetben az előttünk ülőkét fiú hátra fordult, majd faggatni kezdtek, hogy mégis mi volt a bajom. Lassan megvontam a vállamat, majd rájuk mosolyogtam. Azonban a szőke srác gyűrűjén megakadt a szemem. Enyhén feltűnően figyeltem – ez annyira volt szemet szúró, hogy nem sokkal később is észrevette.

 - Valami baj van? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

 - Nem dehogy, csak a gyűrűdet néztem – vakartam meg a tarkómat zavaromba. A fiú ránézett az ékszerére, majd rám. Kicsit félénken, de oda nyújtotta a kezét nekem. Tenyerét megfogtam, majd a gyűrűéhez nyúltam. Testemet valami furcsa energia járta át. Mintha megrázott volna az áram, de ezt ő is érezte, mert amilyen gyorsasággal csak lehetett el kapta a kezét. Egymásra néztünk, majd a két lány szeme cikázott kettőnk között. Valami itt nincs rendben – gondoltam, miközben még mindig a kezemet simogattam. Barátnőim még mindig értelmetlenül néztek ránk, de ezt az iskola csengője zavarta meg. Órán egy cseppet sem figyeltem. Egész végig azon a furcsa energián járt az eszem. Ennek hála, mikor a tanárnő kihívatott és nem tudtam a választ órai munkára egyest kaptam. Chloe önelégült mosollyal nézett rám, majd valami olyasmit suttogott, hogy meg érdemeltem, majd oda fordult vörös hajú barátnőjéhez, és nevetgélni kezdtek. Megvontam a vállamat és visszaültem a két barátnőm közé.

 - Carsie, mi van a karoddal? – kérdezte Alya, mire oda néztek ahova mutatott. Egy kicsit mélyebb seb, de nem lehetett hosszabb hat centinél.

Kicsit megijedtem, hiszen ezt a sebet, akkor szereztem, mikor Jardinier ellen harcoltunk tegnap. Kicsit nagyobbat nyeltem, majd felé fordultam, hogy szemébe tudjak nézni.

 - Hát Alya, az… - kezdtem el mondandómat, majd egy gyors hazugságot gondoltam ki. Barátnőm még mindig kíváncsian nézett engem. – Tegnap átjött az egyik rokonom, aki nem éppen a legjobban kedvel, és tudod, ő és az olló nem nagyon férnek össze – vakarom meg először a tarkómat idegességembe, utána össze - visszahadonászok a lány előtt. Alya először megszeppenve nézett rám, de utána csak mosolygott egyet, és előre fordult.

 - Jó tudni, hogy neked ilyen rokonaid vannak – vigyorgott továbbra is. Kicsit szerényen, de én is villantottam egy műmosolyt.

                                                                                                           * * *

Kicsengettek a hatodik óráról. Alya-t és Marinette-t megint elvesztettem. Lehetséges, hogy hozzájuk képest túl lassú vagyok? Kicsit rágyorsítottam, de már az udvaron éreztem bőrömön az enyhén hideg vízcseppet. Átsétáltam a fedetlen beton részen, egyenesen a nagykapuig. Kinyitottam, majd még jobban bele kezdett az eső. Megálltam egy fedett részen, majd vártam, hogy egy kicsit elálljon. Trissk előbújt a táskámból, de nem olyan vidáman, mint eddig. Aggódóan méregetett, majd egyszer kétszer reszketett.

 - Carsie, ugye láttad azt az embert ma? – kérdezi borzongva. – Haja szőke, szeme kék. Általában mogorván néz ki – folytatja a kwami, de már nem reszket. – Itt van. Ebben az iskolába. Akitől meg kellett volna óvnom téged. Sajnálom – lekonyultak a fülei, és nem nézett rám, de ez a reakció hamar eltűnt, hiszen jött valaki, és elbújt a hajam mögé. Kicsit gyorsabban nyitódott az ajtó, aminek köszönhetően nyikorgott. A leendő tanárom volt az. Kicsit meglepődött arccal méregetett engem, majd elmosolyogott.

 - Felix tanár úr? – lóbáltam előtte a kezemet, mikor már egy ideje bámult. Mintha észbe kapott volna, felvette a mogorva arcreakcióját, majd az iskola parkolójába ment. Kicsit értelmetlenül néztem utána a másik utcába forduló tanárnak. Trissk érezte, hogy nincs itt senki, ezért elő jött. A kis fehér kwami ugyan olyan sokkos állapotban volt, mint az előbb. Reszketett, mint a nyársfalevél. Mintha félne valamitől, vagy valakitől.

 - Mi a baj, Trissk? – raktam köre kezemet, amibe le tudott feküdni.

 - Ő az – mondtam, majd teljesen rám nézett. – Ő az Carsie. Ezt a tanár kerüld el messziről. Ő csak bajt fog rád hozni – figyelmezettet a kis barátom, de nem sokkal ez után megint el kellett bújnia, de ez utal a táskámba. Az ajtó megint kinyílt, de most az előttem ülő szőke fiú jött ki. Amint kiért lassan felmért engem, majd a borzalmas időt. Intett egyet, majd én is visszaintettem. Elindult az autó felé, de visszapillantott rám. Visszasétált a lépcsőn, majd megfogta a kezemet és a kocsi felé ráncigált. Kinyitotta az autóajtaját, ahol egy harmincas években járó nő volt, és aki a vezette az autót egy kicsit egy gorillára emlékezettet. A nő értelmetlen pillantásokat küldött a fiú felé. Adrien beültetett az ülésre, majd ő is beült mellém. Megkért, hogy mondjam el hol lakom. Elmagyaráztam a pontos címet, majd arra vették az irányt. Adrien még egy darabig méregetett, amit észre is vettem, ezért rámosolyogtam.

A sofőr befordult az ismerős utcába, majd megállt az előtt a ház előtt ahol lakom. Adrien kiszállt, hogy ki tudjak menni az autóból. Megköszöntem a fiútól, hogy haza hozatott, majd visszaült és már mentek is tovább. Megfordultam, és már mentem is fel a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót és egyenesen az emeletre mentem, és onnan is be a szobámba. Leraktam a cuccaimat a szekrény elé, majd magamat az ágyra vetettem. Trissk előjött a táskámból, majd körülöttem kezdett el repkedni.

 - Trissk. Lehetséges, hogy te tudod ki a mostani Ladybug és Chat Noir? – néztem rá, majd felültem az ágyra ő pedig a fejemre repült.

 - Fekete Macskát már tudom – válaszolja önelégülten. – De nem mondhatom el ki ő. Pont azért, ami a múltban történt. Még egyszer nem történhet meg – meséli keserűen, majd vigasztalás képen megöleltem.

 - Ne aggódj. Nem fogok faggatózni Katica és Macska kilétét illetően – nyugtatom meg, mire rám mosolygott. – Viszont több dolgot is kipróbálnék Fehér Macska ként. Szabad? – néztem rá reménykedő szemekkel, mire bólintott egyet. – Trissk karmokat ki! – kiabálom, majd a kis kwami belement a gyűrűmbe. Kezemmel füleket, farkat, a végén egy maszkot rajzoltam. Magamon már csak egy fehér egybe részes tapadó szerű anyag volt. Kinyitottam az ablakot, majd kiugrottam. Jojóm segítségével egy hirdetőtáblára kapaszkodva jutottam el a házamtól a tábláig. A hirdetőtáblán egy ismerős fiú volt, és mellette egy parfüm, amit egy bizonyos Gabriel márkája volt – ezt is onnan tudom, hogy oda volt írva. Szóval Adrien modell – gondoltam. A változatosság kedvéért, most nem a jojómmal, hanem a botommal haladtam Párizs utcáin. Valamiért olyan jó érzés töltött el mikor a szél bele kapott a hajamba, és enyhe szívrohamokat kaptam, mikor zuhanni kezdtem. Nem, nem Carsie! Nem szokhatod meg ezt, hiszen csak akkor jössz elő, ha Katicának és Macskának szüksége van rád! Ami nagyon ritkán lesz! – mondtam magamnak, miközben már nagyon messze kerültem az otthonomtól. Hátra néztem, és már a házunk tetejét sem láttam. Ezzel nem lett volna semmi baj, csak pont haladtam a botommal. Mivel nem néztem az utat, vagy, hogy merre megyek, és hogyan, megcsúszott a botom. A mai napig nem tudom, hogyan vagy miért, hiszen ennek nem szabadna megcsúsznia. Botom összecsukódott, én pedig egy ablakban ültem a fejemet fogva. Igazából nem is az fájt, hanem inkább a hátsó felem. Megpróbáltam úgy mozogni, hogy ne nagyon essek le, de meg kellett fordulnom. Lenéztem és mivel eléggé magasan találtam magam, gondoltam a másodikon, vagy a harmadikon lehetek. Mögülem hallottam egy kattogó hangot, majd egy kis melegséget éreztem a hátamon.

 - Chat Blanc? – hallottam egy mélyebb férfi hangot. – Te mit keresel itt?

03. rész - Ki ez a férfi?

Sziasztok! 
Meghoztam a következő részt! Lehet, hogy innen már, csak úgy lesz, hogy egy héten hét rész. Hétfőn és vasárnap. Csak ennyit szerettem volna mondani.
                          Jó szórakozást kíván: Natsu xx

2015. október 1. Carsie szemszöge:

Hihetetlen sebességgel haladtam a házak felett, egyenesen az iskoláig. Oda értem az épülethez megálltam a tetején, majd vizsgálni kezdtem a helyezettet. Jardinier éppen a szőke lánnyal foglalkozott, és pont háttal állt Macskával és Katicával. Hatalmas és egyben vastag gyökerekkel voltak megkötözve.  Amint pillantást vettem rá, tudtam, hogy semmiféle penge, vagy éles tárgy nem tudja elvágni. Gondolkozni kezdtem, hogy akkor mégis hogyan vágjam el. Trissk említette, hogy megkaptam a jelenlegi talizmán tulajdonosok erejét. Azt hiszem, Macska ereje segíthetett volna, de fogalmam sem volt, hogy mi az ereje. Valami… Macska… Macska… Megvan!

 - Macskajaj! – ordítottam, majd kezem körül fekete fénycsóva jelent meg. Kicsit furcsa érzés volt, de tudtam sietnem kell, hiszen csak 5 percem maradt. Leugrottam az iskoláról, majd fénysebességgel futottam feléjük, majd a kezemet hozzá érintettem a gyökérhez, ami elporhadt. A kettő szuperhős kicsit lemeredve néztek rám. Kicsit cikáztam szemeimmel közöttük, majd zavartan vakargattam a tarkómat. Gyűrűm pityegni kezdett. És az ékszerről kék szín fehér lett – úgy képzeljétek el a gyűrűt, hogy a fontosabb kwami színe van rajta, például Trissk, Plagg, Tikki, Oz és Couleur. Szóval ez jelezte, hogy hány percem maradt.  Már kevesebb, mint négy percem maradt. Katica szólásra nyitotta száját, de Jardinier támadásba lendült, amit mindannyian kikerültünk.

- A hátán lévő cserépben lesz az akuma – közölte katica. – Valahogy szét kell törnünk – mondta a lány, majd Macskával összenézve bólintottunk. Gyűrűm megint pityegett. Most a narancssárga színű kő lett fehér. Három percem maradt. Lehet, nekem előbb el kell mennem, mint azt gondoltam. Újabb gyökerek támadtak meg minket, de ezeket is kikerültük. De egy baj volt. Jardinier-nek volt egy túsza. Aki nem más, mint az osztálytársam, Chloe. A lány egész végig sikítozott és össze – vissza rángatózott. Legtöbb szava csak annyi volt, hogy Papa! Először is őt kell elvenni az akuma hordozójától.

 - Macskajaj! – ordította mellettem a fiú, majd egyik jelző lámpára a másikra ugorva, elporlasztotta azt a gyökeret, ami a lányt szorongatta. A lány zuhanni kezdett, de gyorsan alá szaladtam, majd elkaptam, mint egy menyasszonyt. Apró nyögés jött ki száján, mikor beleesett a karjaim közé. Kicsit arrébb ugráltam, majd leraktam a lányt a járdára. Valamit még magyarázott, de nem vártam, meg míg végig mondja, és ott hagytam. Gyűrűm megint pityegni kezdett. Két percem maradt. Katicának jeleztem, hogy készen állok, majd ő ránézett Jardinierre.

 - Szerencse talizmán! – kiabálta, majd felhajította jojóját. Kezébe egy piros alapon lévő fekete pöttyös kőszerű valami esett a kezébe. – Ezzel mégis mit kezdtek? – nézegette értelmetlenül a kavicsot. Kicsit közbe nézett. Először rám utána Macskára, majd végül az akumát kordozó emberkére. Szája mosolyra kerekedett. – Fekete Macska és te – tűnődött el egy kicsit, hisz nem tudja a nevem. – Ti elterelitek a figyelmét, én pedig eltöröm a cserepet. – bólintottunk, majd Jardinier felé futottunk. Kicsit incselkedtünk a bácsival addig, míg felém nem küldött egy tövises növényt, aminek a következménye az lett, hogy karomat eltalálta. Kicsit kiszakította a jelmezem, majd kicsit vérezni kezdett. Ladybug látván ezt, gyorsan eldobta a követ, ami pont eltalálta a cserepet. A cserépből kirepült a kis fekete lepke, majd Katica a jojójával megtisztította azt. Elköszönt a pillangótól, majd a követ feldobta az égbe, amiből több ezer katicabogár állította vissza az utcát az eredeti állapotába. Macskának, és nekem is pityegni kezdett a gyűrűnk, csak neki három perce, nekem pedig egy percem maradt.

 - Szép munka! – ment oda macska, majd összeöklöztek. Mosolyogva nézem végig, de tudtam, hogy mennem kell.

- Na, nekem sajnos, most távoznom kell – integetek, majd ugranák, ha Macska nem rántana vissza.

 - Mond meg a neved – kérlel lágyan, majd elengedi, a csuklom. Lassan elmosolyogtam rajta, majd előre hajtottam fejem.

 - Chat Blanc – mondtam, majd az iskola tetejére ugrottam, majd onnan próbáltam a leggyorsabban haza érni. Épp időben érdekezek a szobám teraszára, majd egyesen a szobába. Az utolsó ékkő is pityegni kezdett, majd a kis kwami kijött belőle, ruhám a reggeli farmer és blúz volt. Trissk a tenyerembe repült, majd kicsit erődtelenül rám mosolygott.

 - Nagyon ügyes voltál. Talán még az előtted lévő Fehér macskát is lekörözted – repült fel, kicsit ingadozott, de próbált nem leesni a földre. – Viszont tudnál nekem hozni egy kis muffint? Csak azért, hogy vissza tudjam kapni az erőmet. – kért meg rá, mire csak bólintottam. Kinyitottam a faajtóm, majd lementem a lépcsőn. A konyhában meg néztem van e muffin. Léa mintha megérezte volna, hogy mire van szükségem. Egy egész tepsi muffint várt a konyhában. Mondtam neki, hogy egy – kettőt elviszek. Mosolyogva mondta, hogy csak nyugodtan, hiszen azért csinálta, hogy egyek belőle, annyit amennyi jó esik. Visszaszaladtam a szobámba, meg nagy mosollyal nyújtottam át a fehér cicának a süteményt. Szinte már nyál csorgatva nézte. Átfutott az agyamon az is, hogy kicsit incselkedjek vele vagy ne. Persze nem tettem, mert szegény biztos nagyon éhes. Megnéztem a telefonomat, amíg a kwami eszik. Három nem fogatott hívás, és öt üzenet mind egy számtól. Bizonytalanul hívom vissza az illetőt. Kicsöng, majd egy ismerős női hang szól bele. Alya.

 - Alya? – kérdezem, már kicsit bátrabban.

 - Car? Szia csajszi, tudod mit történt az iskolába? Vagyis a pánik roham után – kérdezte nagy izgatottsággal. Kicsit megijedtem. Ránéztem a kiscicára, aki bólintott és ette tovább a muffinját.

 - Ne-nem tudom. Miért mi történt? – kérdeztem zavartam, majd tarkómat vakargattam, amit ő nem látott.

 - Felbukkant még egy szuperhős - emelte fel kicsit a hangját. – Annyira menőn nézett ki, és megmentett. Ő annyira lenyögő volt – meséli, már eleve azt, amit tudok. Kicsit jól esett azt, amit mondott rólam. – Szerintem róla is lesz külön hely a blogomon. Kiderítem ki Fehér Macska – mondta, mire majdnem kiejtettem a kezemből a telefont. Természetesen kell viselkednem, mert gyanút fog – gondoltam.

 - Persze az nagyon jó Alya – próbáltam utánozni az érdeklődő hangomat, de szerintem kevésbé sikerült.

 - Majd ha lehet, kérhetem a te segítségedet is? Persze Marinette is jön. Most mennem kell, majd holnap találkozunk a suliba. Szia –Mondta, de meg se várta a válaszomat, és lerakta. Kicsit megdöbbenve veszem el a telefont a fülemtől, majd ránézek. Leültem az ágyra, és beírtam Alya számát a telefonomba.

Leültem a televízió elé, hogy megnézzem a híreket. Arról volt benne szó, hogy Katica és Macska megint megvédték Párizst a gonosztól. Rólam is volt egy videó, amit Alya küldött be. Teljesen más embernek nézek ki maszkba. Ez nem én vagyok. Ahogy láttam magamat nem tudtam elhinni, hogy én vagyok. Így sose hordanám a hajam, vagy éppen ilyen stílusom nem lenne, és ruha. Olyan ruhát sose vennék fel. Mégis, ő én vagyok. Talán egyetlen maszk meg tudja változtatni az emberek személyiségét.

 2015. október 2. Carsie szemszöge:

Reggel megint Trissk keltett. Most viszont időben nem úgy, mint tegnap. Bementem a fürdőbe megmostam a fogaimat, majd a ruhásszekrényemhez sétáltam. Kinyitottam, majd kicsit elgondolkoztam azon mégis mit vegyek fel. Kinéztem az ablakon, és eléggé melegnek nézett ki. Felvettem a fehér szoknyámat, de mivel nem lesz hideg, nem veszek fel semmi féle pulóvert, ezért Trissknek a táskámba kell elbújnia. Lementem reggelizni, de nem nagyon volt étvágyam, szóval csak a langyos teámat ittam meg. Elvittem egy muffint, majd az ebédem és beraktam a táskámba. Felvettem a topánkámat, majd egyenesen az iskolába mentem. Az nap nem találkoztam Marinette-tel a kereszteződésnél, ami kicsit meglepett. Alya-val viszont találkoztam az iskola előtt. Azt mondta, hogy Marinette hajlandó késni. Most már értem, miért nem találkoztunk a kereszteződésnél. Bementünk az osztályba, ahol a kis liba máris célpontnak mért be. Figyelmen kívül hagytam megjegyzéseit, majd Alya után beültem a padba. Körülbelül csengetés előtt öt perccel megérkezett Marinette és az előttünk ülő fiú is. Becsengettek, és a tanár egy másik emberrel lépett be.

 - Figyelem gyerekek. Tudjátok jól, hogy az előző történelem tanár kilépett, de már jött is egy másik jelentkező. Ő itt Felix Betranche. Az új történelem tanár – mutatta be a tanárnő a férfit, aki nekem nagyon ismerős volt. A tanár úr végig mérte a termet, majd a szeme megakadt rajtam, és mintha egy kicsit megijedt volna. Kérdőn néztem vissza rá, mire tovább haladt az osztály felmérésével.

 - Ez egy eléggé érdekes osztály – csukta be a szemét a leendő történelem tanárunk, majd keserűen mosolyogni kezdett. Mégis ki ez a férfi?