02.rész - A nevem? Chat Blanc

2015. szeptember 30. Carsie szemszöge:

Körülbelül 1 órája ültem a szekrényben, a dobozkát szorongatva. A fekete ládát kicsit forgattam, minek köszönhetően, ami benne volt elmozdult a helyéről, ami kicsit nagy hangot adott ki. Gyorsan az eredeti helyzetébe állítottam, majd reménykedtem benne, hogy apa nem hallotta. Bár már elmúlt minden csapkodás, szitkozódás nem mertem kimenni. Még fél órát ülhettem bent, mire úgy voltam vele, hogy kimegyek. Kimásztam a szekrényből, aminek köszönhetően velem együtt jött ki egy – két ruha. Letettem a dobozkát az íróasztalra, majd sarkon fordultam, hogy betegyem a ruhákat a gardróbba. Visszamentem az enyhén barnára festett asztalomhoz, majd jobban megnéztem a ládikát. Közönséges fekete ládának néztem, amibe vörös minták voltak. Kinyitottam, ami kissé nyikorgó hang kísért. Ezek szerint ez se mai darab. A tárolóban négy ugyan olyan kis ládikó volt. Egy tetszőlegest kivettem, majd kibontottam. Egy női karikagyűrű volt benne. Volt rajta egy – két kő, de csak egy egyszerű ékszernek tűnt. Felvettem, majd megnéztem az ujjamon. Annyira nem is rossz – gondoltam, mikor megláttam. De nagyon ismerős volt. Mintha már valahol láttam volna, csak nem tudom, hogy hol. Becsuktam a gyűrű tartóját, majd beleraktam a nagyobb dobozba, s bezártam azt is. Valamiért olyan érzés volt, hogy a többit még nem szabad kinyitnom.

Ránéztem faliórámra, ami kereken hat órát mutatott. Lementem vacsorázni – megint egyedül. Apa gondolom vagy elment, vagy pedig fent van a szobájában. Léa – a szakácsunk –, elém rakta az ételt, ami most éppen Nizzai saláta volt. Tudja jól, hogy mennyire szeretem. Desszert pedig csokoládé szuflé vanília szósszal. Körülbelül tizenöt perc alatt megettem mindent, és mentem a fürdőbe. Pizsamám és egyéb ruháim ki voltak készítve. Megnyitottam a csapot, majd levetkőztem. Természetesen a gyűrűt lehúztam az ujjamról és letettem a csap melletti szappantartóba. Elzártam a vizet, majd bele is ültem a kellemesen meleg folyadékba. Megfogtam a szivacsot és bevizezni kezdtem el a testem minden részét. Először kirázott a hideg, de egy idő után megszoktam. Bele feküdtem a kádba, majd egy kicsit áztattam magam. Miután végeztem ezzel, megfogtam a kedvenc samponom és bekentem vele magam. Éreztem az illatát, amit egyenesen imádok. Megmostam a hajamat, majd kijöttem. Felvettem a pizsamámat, majd a hajszárítóval nagyjából megszárítottam fürtjeimet. Visszavettem a gyűrűm, majd a szennyes tartóba dobtam a piszkos ruháimat. Felmentem a szobámba, majd ráugrottam az ágyamra. Fáradt voltam, és nem is kicsit. Lehet, hogy csak hét óra volt, de a szemeim már leragadtak. Nem bírtam tovább. Betakaróztam frissen mosott ágyneműmmel, majd becsuktam szemeim. Talán még tízperc se kellett, hogy elaludjak.

2015. október 1. :

- Ébresztő! – ébresztett egy hang. Automatikusan a vekkeremre nyúltam, amit csodálkozva próbáltam lenyomni. Ugyanis nem az volt. Ijedten keltem fel az ágyból, ami miatt majdnem leestem. Kicsit körbe nézetem a szobába, de sehol nem láttam senkit. – Itt vagyok – szólt a vékony, de egyben női hang. Kicsit a lábam felől jött a hang, ezért ránéztem a combomra. Egy fehér kiscica volt, aki hatalmas vigyorral az arcán nézett engem. – Teljesen ugyan úgy nézel ki, mint Victoire – repült elém. Én csak hatalmas szemekkel bámultam. Nem tudtam a szituációra mit mondani. – Oh, sajnálom. Trissk vagyok – mutatkozott be. A kis arcán még mindig ott volt a levakarhatatlan mosoly. – Te pedig Carsie ugye? – kérdezte, majd repült egyszer körbe engem. Gondolom végig mért.

- Igen. És te mégis mi vagy? – vontam fel szemöldököm. Kicsit természetesebben viselkedtem, de ez a kis repülő macska izé kicsit furcsa.

 - Kwami. Én és másik hét társam segítünk, megmenti a világot a gonosztól. Tizenhat éve vagyunk  négyen abba a dobozba bezárva, és vártunk, hogy a magfelelő ember megtaláljon minket. És az te vagy Carsie – mondta, majd a nyolcoldalú dobozkára repült. – De egyelőre még csak én állhatok rendelkezésedre. A többiekkel, csak máskor. Most már te vagy Chat Blanc.

 - Állj. Ki mondta, hogy én az szeretnék lenni? – álltam fel, majd a szekrényemhez mentem, előkészíteni a ruhát. – Én nem szeretnék semmi féle Fehér Macska lenni vagy mi.

 - Most már nincs vissza út. Felvetted a gyűrűt, szóval hivatalosan is átvetted az elődöd szerepét – mondta, mire kinyitottam számat, hogy bele szóljak, de folytatta. – A doboz felbukkanása pont most, azt jelenti, hogy Katicának és Macskának szüksége lesz rád a közel jövőben.

 - Várj. Honnan tudod, hogy itt van olyan, hogy Fekete Macska és Katica, mikor 16 évig abban a ládikában voltál? – néztem rá kérdően, majd nagyra nyitottam a szememet.

 - Onnan, hogy én voltam a legeslegelső kwami, azaz konkrétan én vagyok az elődjük. Én tudom érzékelni őket. És egyszer kétszer, mikor erre jártak éreztem Chat Noir és Ladybug kwamijának lelek hullámait – magyarázta, majd köhintett egyet. – Viszont el fogsz késni az iskolából – figyelmezettet, majd ránéztem az órára.  Fél nyolc. Gyorsan vettem fel farmernadrágom egy fehér blúzzal és egy vékonyabb pulóverrel. Mielőtt összegomboltam volna az alját, szétnyitottam, majd fejemmel biccentettem oda a kis kwaminak. Persze egyből tudta mit szeretnék és berepült. Lementem a nappaliba elvettem a táskámat, felvettem a cipőmet, majd futottam is az iskolába. Épp a kereszteződésnél voltam, mikor találkoztam Marinette-el.

 - Jó reggelt – lihegtem egy kicsit, de ez hamar elmúlt, és rámosolyogtam.

 - Neked is – mosolygott, majd megakadt a szeme a gyűrűmön. – Nagyon szép. Hol vetted? – kérdezte, majd kicsit pánikba estem. Nem tudtam mit kéne mondanom, mert persze azt nem mondhatom, hogy valami kwami gyűrűje, amit azért kell hordanom, mert kiválasztott vagyok.

 - Nem tudom, hogy honnan van, mert apukám vette – vakargattam tarkómat zavaromba, majd egy nagy hümmögésbe kezdett, de hamar abba is hagyta és elindultunk az iskola fele. Nem kellett sokat sétálunk, mikor megláttuk a világos sárgásbarna épületet, ahova diákok lassan sétálgatnak be. A tanintézmény előtt találkozunk Alya-val, aki megölelte barátnőjét majd engem. Egy nagyobb autó állt meg mögöttünk, amiből a szőke fiú szállt ki. Marinette épp, hogy meglátta a barna hajú lány mögé bújt, majd onnan csodálta a szőkeséget. Meglátott mindkét intett, majd oda ment a padtársához, és együtt mentek be az iskolaajtaján. Ránéztem a fekete hajú lányra, aki még mindig a szöszinek intett, ha nem ment volna el.

 - Szép is a szerelem – mondtam, majd nevettetve egymásra néztünk Alya-val. Nem sokkal ezután Chloe is megérkezett, aki ránézett a kertészre, és annak virágaira. A lány kicsit meglepődött a növényeken, de ez után egy kicsit mérges arckifejezés ült ki orcájára.

 - Maga normális? Én nem ilyen virágokat mondtam, hogy ültessen – förmedt a bácsira.

 - De kisasszony ezek az én díjnyertes virágaim – próbált védekezni a bácsika, majd a növényekért nyúlt, de Chloe rátaposott.

  - Díjnyertes virágok mi? Ezek gazok, nem virágok – taposott a többire is. – Gyere Sabrina, menjünk – szólt a vörös hajú lánynak, aki egyből futott utána. A bácsi az egyik éppen maradt virágát felvette, majd szomorúan ment el az utcán.

  - Ez a Chloe mindig ilyen? – mentünk beljebb az épületben, majd egyenesen az osztály felé vettük az irányt. A lányok csak meg vonták vállukat, majd Alya kinyitotta az osztályt. Bent a kiskirálynő éppen az előttünk ülő fiúra volt rácsimpaszkodva. Ettől Marinette forrt a dühtől, és a fiún is látszott, hogy nem nagyon tetszett, amit a kisliba csinált. Nehezen, de a fiú levakarta magáról a kis hercegnőt, mire fekete hajú barátnőm megnyugodott. Beültünk a padba, majd Marinette-el és Alya-val beszélgetünk. Mint kiderült Alya hatalmas Ladybug rajongó.

 - Az mennyire gáz, hogy Párizsban lakom, de még egyszer sem láttam, sőt még nem is hallottam róluk? – cikáztam kettőjük között a szememmel, mire Alya felnevetett, ennek következménye képen az előttünk ülök érdeklődő szempárral néztek minket. – Tegnap óta tudom, na – lököm kicsit vállba. – És Katicának van, egy úgy mond segéde is nem? Fekete Macska, ha jól emlékszem – tűnődtem el. Igazából ezt is csak onnan tudom, hogy reggel Trissk elmagyarázta.

 - Igen Chat Noir, de ha jól tudom, érte nem sok ember van oda. Legalább is, annyian nem, mint Katicáért – mondta a lány, mire a szőke fiú, kicsit mogorva fejet vágott.

 - És akkor mi lenne, ha én inkább Macska rajongó vagyok? – incselkedtem Alya-val, aztán ő is és a szőkeség is meglepő fejet vágott. Szólásra nyitottam számat, de mondatomat nem tudtam kimondani, mert csöngettek és jött a tanár.

Körülbelül félórája kezdődött az óra, de az ablakot betörték, majd egy hatalmas virág elrabolta Chloet. Hatalmas pánik keletkezett és mindenkit arra kértek, hagyjuk el a termet és siessünk haza. A kavarodás közepette Marinette-t és Alya-t is elhagytam. Kifutottam az épületből az utcára, ahol mindent hatalmas növények borítottak. Nem futottam el, mert nem féltem. Nem is értem miért, hiszen eddig sose láttam ilyet. Pulóverem belsejéből kirepült Trissk, mikor érezte, hogy nincs a közelben senki.

  - Itt az ideje harcolnod. Jelenleg meg van, Halálfej, Katica és Macska kütyüi, mármint a jojó, a bot, és a pálca, de a képességeiket is tudod használni. De akkor nagyon óvatos legyél. Ha az egyiket használod, akkor ugyan úgy öt perced van és visszaváltozol, de ha kettőt, akkor csak két és fél perced maradt, ha mindhármat, akkor 10 másodperced – magyarázta.

 - Nem szeretnék egyelőre semmi harcba bele menni – tettem karjaimat keresztbe. – Majd, ha Katica és Macska bajban lesz. Akkor lesz szükségük rám – mondtam, de úgy tűnik az ördögöt a falra festettem, ugyanis mindkettőjüket elkapta a virág, majd egymás háta mögé kötözte őket. Alya is a helyszínen maradt, gondolom azért, hogy Ladybug-ot le tudja videózni. Jardinier – vagyis aki ezeket a virágokat irányítja így hívta magát -, észrevette a lányt, majd néhány gyökeret felé küldött.

 - Na, jó ezt már nem hagyhatom – mondtam, majd ránéztem a kwamira, aki szélesen vigyorgott. – Trissk karmokat ki! – ordítottam, majd kezemmel füleket, farkat és egy maszkot rajzoltam magamnak, és ruhám fehér lett. Jojóm a derekamon volt, és egy mancs jel volt rajta. Leszedtem magamról, majd egy ház felé hajítottam. Kicsit meghúztam, aminek köszönhetően kicsit felemelkedtem, de próbáltam a föld közelében maradni, hogy a barátnőmet, fel tudjam kapni, ami sikerült. Még egyszer elhajítottam jojómat, csak kicsit messzibbre. Már magasabban voltam az égen, de nem féltem, Alya-val ellentettbe, aki nem egy és nem két sikítást adott ki száján. Amikor már láttam, hogy eléggé mesze kerültünk a helyszínről, fellélegzem, s leraktam őt a földre. Telefonját felém fordította, majd videózni kezdett.

 - Mégis ki vagy te? – kérdezte izgatottan, mire kicsit meglepődtem.

 - A nevem Chat. Chat Blanc – mondtam, majd a jojóval visszasiettem az iskolához segíteni Macskának és Katicának.

01.rész – Furcsa dobozka

2015. szeptember 30. Carsie szemszöge:

Csörgő.  Megint a legborzalmasabb hang keltett reggel. Legszívesebben széttörném minden napkelte kor.  Még olyan öt percig betakaróztam, de nem jött álom a szememre. Hát persze, ma lesz az első iskola napom, a baleset óta. Tudtommal új osztályba kerültem. Sehol egy ismerős. Igazából, már tizenötödikén mehettem volna, csak féltem az új környezet miatt.

Sóhajtottam, majd kikeltem az ágyból. Valamennyire megigazítottam, majd a szekrényemhez mentem keresni valami ruhát. Végül a fehér egybe részes szoknyára, és a kedvenc kék kicsit hosszabb bolerómmal.  Ránéztem a naptárra, hogy tisztába legyek vele milyen nap van, és hányadika. Harmincadika, azaz ma van a születésnapom. Még én is elfelejtettem, de nem csoda. Lassan már tizenegy éve nem tartjuk meg.  Nyugodj meg Carsie, csak a szokásos év, csak annyi most a probléma, hogy új osztályba fogsz járni.

Nagyot sóhajtottam, majd lementem a földszintre. Senki nem volt lent. Hát azt hiszem, ma is egyedül leszek itthon. Legalábbis délután száz százalék. Pedig utálok egyedül lenni ebben a hatalmas házban. Gyorsan megettem meleg croissantomat, megittam a kicsit kihűlt teámat, majd az ajtó fele vettem az irányt, azonban előtte ránéztem az órára. Hét óra húz perc. Még nem vagyok késésbe, sőt talán még lesz időm körbe néznem az osztályban, hogy nincs ott senki. Bár egy termen mégis mit lehetne nézni? Lehetséges, hogy inkább azon kéne törnöm a fejemet, hogy hol fogok ülni, és hogy ezt az egy évet – vagy lehet több –, hogyan fogom kibírni ismeretlen emberekkel. Bár lehet nem kéne ennyire aggódnom, mert a végén rácos leszek. Régen a szomszéd bácsi mondta ezt nekem, de sajnos elköltöztek, azt hiszem Amerikába.

Már láttam az iskolát, ezért kicsit felgyorsítottam, de ennek következményének neki mentem valakinek. Megfogtam fejem, majd kicsit megráztam. Felálltam, leporoltam magam, majd ránéztem arra, akit fellöktem. Természetesen nem ismertem.

 - Nagyon sajnálom – nyújtottam a szőke lány felé a kezem, mire ellökte. Kicsit flegmásan, és kicsit mogorván nézett rám. Lehetett rajta látni, hogy forr a dühtől, és ha fel fog állni valószínűleg leordítja a fejem. És amennyire pechem van pont az osztálytársam lesz.

 - Normális vagy te? Tudod te milyen drága egy ilyen ruha? – állt fel, majd a mellette lévő vörös hajú lány leporolta őt. Értem már, szóval ő az elkényesített kisliba. A szemüveges lány a pincsije. Persze, hisz minden osztályba kell ilyen elkényeztet plázacica.

 - Igen normális vagyok – forgatom meg szemeimet. – Most már mindent értek – csaptam össze a két tenyerem, mire értelmetlen fejet vágott, aminek köszönhetően kicsit jobban láttam borzalmasan kisminkelt szemét. – Te vagy apuci kicsi lánya, akit gyerek kora elkényeztette ugye? – mosolygok rá nagy vigyorral, mire a körülöttünk lévő összes diák felnevetett. A lány idegesen a bejárat felé veszi az irányt, majd a pincsije is követi. Kicsit önelégült fejet vágtam, amit szerintem lehetett is látni rajtam, ezért körül néztem látott-e valaki. Szomorúan vettem észre, hogy igen láttak. Egy sötétebb barna hajú lány közeledett felém, de mögötte barátnője, hevesen próbálja erről lebeszélni sikertelenül.

- Nahát, kislány te nem vagy semmi – dicsért meg, vagyis szerintem annak szánta. Kicsit aggódó fejet vágtam, mire nevetni kezdett. – Első napod? – kérdezte, mikor abba hagyta a kacagást.

 - Hát, ugyan ebben az iskolába jártam, csak a másik épületben volt a termem, és most átkerültem egy másik osztályba, ami itt van – meséltem, el mire heves bólogatásba kezdett, majd egy széles vigyor ült ki az arcára.

 - Nem semmi! És már az első napodon szembeszállsz Chloeval – paskolta meg a vállam, majd a csuklómat megfogta, s a feketés hajú lányhoz közeledtünk. – Ö is az osztálytársad mától. Mármint Chloe. És persze Én is, és Marinette is – mutatta be a lányt, akihez oda mentünk. Ő csak intett egyet, mire visszaintettem. – És téged, hogy hívnak? – mondta fel a szemöldökét.

 - Carsie. De ti nyugodtan hívhattok Carnak, ha szeretnétek – ajánlottam fel, mire mindketten bólogatni kezdtek. A beszélgetést a csengő zavarta meg. Megmutatták, hogy merre van az osztály, s bementünk. Azt mondták üljek közéjük, nem lesz semmi baj. Igazából, kicsit aggódok, mert amikor beléptem az osztályba, mindenki engem nézett. Rossz érzés fogott el. Alya – mint kiderült a neve-, azt mondta 2. padba ülnek. Szerintem nem kellett volna mondani, hiszen csak követnem kell őket. Már az egy – két fokos lépcsőn mentem fel, vagyis mentem volna fel, ha ez a Chloe csaj, ki nem rakta volna a lábát. Természeten elestem, mire mindenki nevetni kezdett, kivéve négy embert. Morcosan felkeltem, majd valamennyire leporoltam magam. Dühösen néztem a szőke lányra, aki megvonta a vállát, majd a vöröskének beszélt valamit. Marinette és Alya egy bátorító mosolyt mutatott nekem, majd beült Alya, középre én, majd utánam Marinette.

 - Jól vagy? – fordult hátra a szőke hajú konkrétan ideál fiú. Kissé aggódó és együtt érzés fejet vágott.

 - Igen ne aggódj. Majd megoldom valahogy, de szerintem egész évben szívatni fog – mosolygok kicsit hamiskásan, mire a fiúról az aggódó arc eltűnt és előre fordult.

 - Mégis hol a tanár? – kérdezte Alya barátnőjétől, de Ő csak előre bámult és csak annyit tudott mondani Adrien.

 - Marinette! – fordulok felé, és megemelem egy kicsit a hangom. Ilyenkor már kérdően nézett rám. – Mégis ki az az Adrien? – kérdeztem természeten, mire befogta a számat.

 - Hülye! – ütött a fejemre, mire feljajjogtam. – Adrien Agreste, aki itt ül előtted – suttogja, hogy ne hallja a fiú. Csak bólogatni tudtam. Nem ismerem, pedig nagyon ismerős a fiú.

A kilincs lenyomódott, majd a tanár belépett rajta. Elnézést kért, hogy késett, majd leadta a tananyagot.

                                                                                                            * * *

Vége van a hatodik órának.  Azt hittem egyedül kell hazamennem, de ezek szerint Marinette arra lakik merre én, csak ő jobbra én pedig balra megyek. Elköszöntünk egymástól, majd haza felvettem az utam. Már amikor beértem a mi utcánkba láttam apám kocsiját. Már megint valami rossz lesz, mert csak akkor jön haza ilyen korán. Lenyomom a kilincset, majd kinyitom az ajtót. Levettem a cipőmet, majd a nappaliba mentem. Apám ott ült a kanapán, és az előtte lévő asztalon egy – két üres sörös doboz. Ajjaj. Apa nem bírja a piát. Amint meglátott, a fotelben lévő nadrágszíjért nyúlt. Fejemben csak az a kérdés volt mit akarsz azzal? Hirtelen sebességgel állt fel, mire hátráltam egy lépést, ami nem tetszett neki. Egy – két lépést jött közelebb, mire futni kezdtem fel az emeletre. Hallottam, ahogy szitkozódik lent. El kell bújnom. Befutottam a szobámba, majd onnan egyesen a szekrénybe. Egyszerűen más búvóhely nem jutott eszembe, és egyébként is akárhányszor ide bújtam sose talált meg. De valamit ekkor észrevettem. Valami kis rész volt a szekrény oldalán. Kinyitottam, mire egy nagyobb nyolcoldalú dobozka volt bent, rajta a nevemmel. Mégis kirakta ide, és miért?

00.rész - Prológus

2000. Február 14.   Victoire – Fehér Macska szemszöge

Szokásos napnak tűnt. Felkeltem kényelmesen puha ágyamból, majd egyenesen a konyhába mentem reggelit csinálni magamnak és a férjemnek Rayannak.  Oz és Trissk frissen és egyben kipihenten repkedtek körülöttem velem ellentétbe. Még álmos voltam legszívesebben visszaaludtam volna. De nem lehet. Carsie is felébredt. A konyhába megmelegítettem egy cumisüvegnyi tejet, majd felvittem az én kislányomnak. Bementem a gyerekszobába, ahol egy hang nélkül nézte végig mit csinálok, majd elnevette magát, amikor oda adtam neki a cumisüveget. Lassan elmosolyodtam rajta, s lementem vissza a konyhába. Kihúztam a függönyöket, hogy valamennyi fény jöjjön be kintről. Kinyitottam a hűtőt, s kivettem belőle 10 tojást. Ebből csak hatot szeretnék megfőzni, szóval a maradékot visszaraktam a  hűtőbe. Bekapcsoltam a gáztűzhelyt, majd ráraktam serpenyőt. Beletörtem a tojásokat, majd elővettem egy fakanalat, s kevergetni kezdtem. Raktam hozzá egy kis sót összekevertem, kiszedtem, majd raktam bele kicsit több olajt, majd szalonnát, illetve virslit kezdtem el kisütni. Tudom, hogy Rayan szereti. Oznak leraktam egy kis epret, míg Trissknek pedig egy muffint. Miközben ettek, Rayan is leért. Nem éppen a legkedvesebb üdvözlés fogadott engem. Sőt, semmi jó reggelt, vagy valami. Kissé zavar, hiszen körülbelül 1 éve és 2 hónapja vagyunk házasok.

 - Jó reggelt! – próbáltam kissé sértődött hangot kiadni, de ebből kicsit flegma lett, ami nem tetszett neki. – Sajnálom – kezdtem el vizsgálni a padlót.

 - Átmegyek ma a Macskához – ette reggeliét.

Macskához? Mégis mit akar Ő ott. Tudtommal nincsenek jóba, hiszen a Cicus nem egyszer kikezdett velem. Aggódom, nagyon rossz érzésem van.

    Rayan - Róka szemszöge

Macskának meg kell tudnia, hogy én és Victoire egy pár vagyunk. Nem akarom, hogy elrontson valamit a tervemben. Bár amit szeretnék, abban a Cicuskának is szerepe van. Gabriel is benne van a tervembe. Persze ha, eddig gonosztevőket „gyártott” akkor most sem lesz akadály.

Befejeztem a reggelimet, majd felvettem fekete öltönyöm, s kimentem az ajtón. Azaz csak szerettem volna.

 - Minek mész macskához? – állított meg feleségem, mire felsziszegtem.

 - Majd megtudod – válaszoltam ridegen, mire kissé szomorkás fejet vágott, és bevágta az ajtót.

Gyorsan elsétáltam az autókhoz, s a fekete színűbe beültem és vettem az irányt egyenesen a cica, azaz Felix háza felé. Mivel nem lakik messze, nem kellett sokat autóznom. Kinyitottam az autóajtót, majd a lépcsőn gyorsan felmentem, s csöngettem. Pár másodperc, és az ajtó nyitva állt. Felix először kicsit meglepetten, majd dühösen nézett. Rám akarta vágni a barna faajtót.

 - Mit akarsz? Menj el! – erősködött, de én erősebb voltam.

 - Nem sokáig leszek ebben az ízléstelen házba – engedtem be magam, mire felsziszegett egy nagyon.

Bementünk a konyhába majd leültet. Kérdően, de egybe flegmán nézett rám. Gondoltam, arra vár, hogy mondjam, már amit akarok.

 - Chat Blancról lenne szó – dőltem hátra a székben. – Mi egy pár vagyunk szóval, ha lehetne, leszállnál róla? – kérdeztem meg morcosan és enyhén bunkón.

 - Micsoda? – esett kissé kétségbe. Igen, ez az a reakció, amire én vártam. – Mégis mióta?

 - 1 év és 2 hónapja. De már elszakadt nálam a cérna. Nem bírtam tovább a nyomulásodat. Sőt, szerintem már Victorie is unja – tettem rá még egy lapáttal, egy kis hazugsággal.

Egy darabig merevet a semmire, majd megkért, hogy menjek el. Eleget tettem a kérésének, s vártam mikor bukkan fel a gonosz Chat Noir, aki csak Chat Blanc vérérre szomjazik.

  Victorie – Fehér macska szemszöge

Nem értem Rayant. Mégis miért akar hirtelen Macskával beszélni. Rossz, rossz nagyon rossz érzésem van.

Jó Victorie próbálj lenyugodni, neked most a kislánnyal kell foglalkoznod! – mondtam magamnak, majd az én kicsi agyalommal kezdtem el játszani. Gondoltam rakok be valami zenét, de Carsie elvette a távirányított, majd nyomkodni, és szórakozni kezdett vele. Ennek következménye képen bekapcsolta a televíziót. Pont a híradó ment, hisz tegnap ezt néztem.

 - Chat Noir, őrületesen tombol Párizs utcáin. Mintha valakit keresne. Kérem önöket, ne menjenek ki! – figyelmeztette az embereket a riporter, aki viszont kint volt, s mutatták Macskát. Ez nem ugyan az a Cica, akit én ismerek. Szinte oda futottam a vezetékes telefonhoz, majd barátnőm telefonszámát pötyögtettem be, majd tárcsáztam. Megkértem, hogyha lehet egy - két órára vigyázzon Carsiera. Körülbelül 5 perc alatt ide is ért.

 - Még is hova ennyire sietősen? – kérdezi felvont szemöldökkel. Sajnos őt nem tudom becsapni, hiszen 16 éve ismer.

 - Sajnálom, de nem mondhatom meg. Nagyon sürgős – leugrottam a lépcsőről. – Kérlek vigyázz Carsiera – intettem neki, mire kicsit érdekel fejet vágott, majd elmosolyogott, s becsukta az ajtót.

 - Na, jó Trissk – mondtam, mire a kis fehér cica kwami előjött. – Trissk, karmokat ki! – kiabáltam, majd átváltoztam. Ahogy egyre közelebb kerültem macska felé, lassan mindenki megérkezett.

Chat egy lapos tetejű ház tetején megállt, majd megvárt miket.

 - Chat mi a baj? – léptem közelebb hozzá, de nem fordult meg. Innen tudtam, hogy baj van. – Chat! Hozzád beszélek – mondtam elé, majd megfogta a derekam. Szúrós érzés kapott el. – Chat, miért? – jött ki egy – két könny szememből, majd egyre több.

  Clara – Páva (Mrs. Agreste) szemszöge:

Fehér macska kisebb nagyobb nyögéseket adott ki, majd lassan eltűnt, s a gyűrűje koppanása a földön hallatszott. Mindenki csak állt és nézett kikerekedett szemekkel.

 - Mégis mit tettél macska? – förmedtem a Fekete cicára. Közelebb mentem hozzá, s kezébe csak egy koponya volt, és a cica zokogott. Nekem se sok kellett mire elsírom magam. Torkomba már éreztem a gombócokat

 - Nem akartam – sírt még jobban, majd a gyűrűt felvette és oda adta nekem. Letörölte a könnyeit, s emberré változott, és az ékszeréből egy megtisztult lepke szállt ki. Levette a csecsebecsét és azt is lerakta a kezembe.

 - Sajnálom, nagyon-nagyon sajnálom – ült le a földre, majd a fejét a kezébe rakta.

 - Lehet, hogy nem minket kellett volna választani Párizs megvédésére – mondtam, majd a talizmánokra néztem, és a nem sokkal később a többiekre. Tudták mire gondolok, és mindenki visszaváltozott. Kivéve két embert. Gabrielt és Rayant.

 - Veletek mi van? Kérem a talizmánokat – nyújtottam a kezemet, de csak jobban elhúzódtak. -  Ugye nem? Ti álltok e mögött? – emeltem fel hangom, mire Trikks próbált nyugtatni.

 - Sajnálom Gabriel – mondta Nooroo, majd kijött a talizmánból, s Oz ugyan ezt tette.

Oda léptem hozzájuk és szinte „letéptem” róluk az ékszert. Fu felé fordultam.

 - Kérlek, Tikki, Plagg, Nooroo és Wayzz legyen nálad. Ozt, Trikkst, Honeyt és Couleurst pedig, majd én tudom hova rejtem el – néztem a kezembe lévő kwamikra, és talizmánokra.

Az épület tetejéről a benti lépcsőn mentünk le, de nem akárhogy. Mindenki sírt. Kivéve Gabriel és Rayan.

 - Maradjatok itt, majd hívlak mikor mozdulhat el ebből az épületből – néztem rájuk szigorún, mire lassan bólintottak. Gyorsan leszaladtam a lépcsőkön, majd Victorie háza felé vettem az irányt. Körülbelül 3 utcányit futottam, mire oda érten az enyhén barna házhoz. Kifújtam a levegőt, majd az ajtót szint kitörtem. Felmentem az emeletre, majd a szobába kerestem a talizmánok dobozait. Mindet bele raktam a sajátjába, majd eldugtam egy helyre, ahol csak az találhatja meg, akit illett a doboz.
Kimentem a házból, majd a ház előtt a férjem fogadott.
- Mindenki elment - mosolygott.
- Szóval tényleg Ti voltatok a gonoszak. Megöltétek Victoriet! - ordítottam az arcába, majd egy- két kövér könnycsepp hullott ki szememből.
 - És ez még semmi - vigyorgott önelégülten. Ránéztem, nem értettem mit mond. - Ez lesz a macskák átka! Ami generációtól generációra terjed!