6.rész - Tönkre teszlek!

2015. október 03. Carsie szemszöge:

Kicsit zavartam ültem Adrien melletti székben, amiért a sminkes dolgát is kicsit megnehezítettem. Velem végzett előbb, ugyanis engem előbb kezdett el kifesteni, mint Adrient, de rá se kellett sokat várni. Mikor végeztek a sminkkel az öltözőbe vittek, ahol a kezünkbe nyomtak körülbelül négy – öt darab ruhával teli fogast. Bementem Adrien szembe lévő terembe, majd a fogasakat felakasztottam a kis tartójára, majd vetkőzni kezdtem. Levettem az ingem, ahonnan Trissk repült ki, majd figyelmesen vizsgálni kezdett.

  - Nem tudom megtenni – álltam meg egy pillanatra, de néhány másodperc múlva gyorsabban szedtem le magamról a ruhát, és vettem fel az egyes számmal megbélyegezett fogasról a hacukát.

  - Ne aggódj Carsie. Minden rendben lesz, ha azt csinálod, amit kérnek – biztatott a fehér cica, majd elbújt a ruháim közé. Megnéztem magam a tükörben, hogy nem áll e rosszul a ruha, vagy éppen a hajam egyben van-e. Boldogan vettem észre, hogy minden a legjobban van. Elindultam az ajtó fele, lenyomtam a kilincset, majd ki is nyitottam a kijáratot, és kimentem. Adrien már kint volt a fotóssal, és csak rám vártak. Adrien se nézett ki rosszul. Fehéres nadrág, fehér póló és rajta egy szintén fehér kardigán.

 - Remekül festetek mind a ketten! – tapsolt meg minket a fotós és a többi ott lévő ember, beleértve az apámat és Adrien édesapját is. Legalább is, aki apám mellett állt gondoltam ő lehet. – Rendben gyertek a stúdióba. Először Carsie, rólad készítem el a képeket – nézett rám, bólintottam. – Utána pedig te jössz, Adrien. Az után pedig a közös képeitek, a Modèles Magazinnak. Már egy ideje rágják a fülemet, hogy rakjak melléd egy lányt, akivel együtt fényképezkedsz – mesélni, majd a fényképezőgép mögé áll.  Kicsit ijedten néztem Adrienre, aki csak egy biztató mosolyt küldött felém.  Sajnálom Marinette. A fehér háttér elé álltam, majd amit mondott a fényképész azt tettem.

- Picit jobbra – kérte, majd azt mondott megtettem. – Rendben menj átöltözni, addig megcsinálom Adrienről a képeket – utasított, majd Adriennel helyet cseréltünk és elmentem az öltözőbe. Lenyomtam a kilincset, majd kinyitottam a bejáratott. Trissk érdeklődve jött elő. Megfogtam a második számmal jelölt fogast és átvettem a ruhámat. Amilyen gyors csak tudtam lenni, annyira siettem.  Elköszöntem Trissktől és már mentem is vissza a stúdióba. Adriennel megint helyet cseréltünk és ez ment folyamatosan. Körülbelül három ruhában kelet egyedül fotozkodnom. Utána jött a közös.  Elmentünk átöltözni. De az én ruhám túlságosan is nem az én stílusom.  Térdig érő fehér ruha, a derekamon pedig egy fekete őv volt.  Anyaga nagyon finom volt.

 - Gyönyörű vagy Carsie  - repült körbe Trissk.

 - Köszönöm – mosolyogtam. – Viszont mennem kell. Nem szeretném megváratni őket. Nem sokára jövök – mondtam, majd Trissk intett egyet és elbújt. Kinyitottam az ajtót és mentem egyenesen a stúdióba. Adrien már ott volt, és mit ne mondjak nagyon elegánsan nézett ki.

 - Rendben drágáim. Most az lenne a feladatotok, hogy odaálltok a fehér háttér elé, megfogjátok egymás kezét és amilyen közel csak tudtok, olyan közel legyetek egymás mellett – közölte, mire mind a ketten furcsa fejet vágtunk. Tudtuk, hogy nem mondhatjuk azt, hogy ezt nem tesszük meg, hiszen az én apám nem nézné jó szemmel, sőt szerintem Adrien édesapja se.

Felálltunk abba a pozícióba, ahogy kérte a fotós, kivéve hogy nem fogtuk meg egymás kezét. Már készítette volna a képet, de pont akkor látta, hogy nem fogtuk meg egymás kezét.

 - Nem, nem. Fogjátok meg egymás kezét. És talán még egy picit menjetek közelebb egymáshoz – kérte, majd ránéztem Adrienre, majd ő is rám. Mosolygott, majd nyújtotta a kezét. Félénken ugyan, de tenyeremet az övébe tettem. – Na így már tetszik – „dicsért” meg minket a fotós. Készített körülbelül öt – hat képet, majd újabb és újabb pozícióba kellett állunk. Eléggé fárasztó volt, de kibírtam. Igaz láttam, hogy Adrien is kellemetlenül érezte magát, nem csak én.

 Miután vége lett a fotózásnak elmentünk átöltözni abba a ruhába, amimben jöttünk. Átvettem a hacukámat, majd leültem megvárni apát, aki a fotóssal beszélgetett.

 - Látod sose csináltál ilyet, mégis nagyon jól ment! Büszke vagyok rád, Carsie! – dicsért meg Trissk.

 - Köszönöm! – tettem őt a tenyerembe. – Nem unatkoztál?

 - Nem, viszont nagyon éhes vagyok. Siessünk haza – kérlelt, majd kiszállt a kezemből egyesen az ingem zsebébe. Megráztam a fejemet, összeszedtem a cuccomat és kimentem. Adrien kint ült a váróban, az apukája és az én apukám pedig egymással beszélgettek.  Ahogy apa meglátott kezet fogott az apukával, majd kifele vette az irányt Adrienhez, de előtte rám nézett.  Várjunk, vele találkoztam tegnap, mikor véletlenszerűen ugráltam a városban, és neki mentem egy háznak. Így már érthető, miért volt ott Adrien.

Ránéztem apára, aki fejét előre biccentette. Tudtam, hogy mennem kell kifele. Beültem a kocsiba, majd apám is és már mentünk is haza.

 - Hogy tetszett a fotózás? – törte meg a csendet apám. Nem vártam volna, hogy megkérdezi majd.

 - Hát kicsit furcsa volt, hiszen még sose csináltam ilyet – mondtam ki, ami először eszembe jutott. Apám kicsit köhintett, majd folytatta.

 - Majd megszokod – nyögte ki, majd leparkolt a ház elé. Szóval lesz még ilyen fotózás.

Kiszálltam az autóból, felmentem a lépcsőn, kinyitottam az ajtót, s bementem a konyhába. Felnéztem az órára, ami pontosan fél hetet mutatott. Léa elém rakta az ételt, majd jó étvágyat kívánt és ment tovább a dolgára. Gyorsan eltávolítottam a tányér tartalmát, majd a pultról levettem kettő muffint és felmentem a szobámba. Becsuktam az ajtót, Trissk előjött, majd ő is neki kezdett az élemének. Megfogtam a pizsamámat és a törülközőmet és elmentem fürdeni. Megnyitottam a csapot, átraktam, hogy langyos víz jöjjön, majd elkezdtem vetkőzni. Amire kész lettem a kád pont úgy volt tele, ahogy szerettem volna.  Beleültem, majd a vízzel megmostam magamat, s a kedvenc tusfürdőmből tettem egy keveset a kezembe és azzal megtöröltem magam mindenhol. Amikor ezzel is kész lettem lemostam magamról a habot és kiszálltam a kádból. Megtöröltem magam, s felvettem a fehérneműmet és az után a pizsamámat is. Kinyitottam az ajtót, ahol megcsapott a hideg. Még mindig melegebb volt a fürdőben, mint kint. Nagyot sóhajtottam, majd átmentem a szobámba. A törülközőmet a székre tettem, hogy megszáradjon, a ruhámat pedig bedobtam a szennyes tartóba. Valamiért nagyon álmosnak és kimerültnek éreztem magam.  Ezért egyenesen az ágyba estem. Érdekes általában nem szoktam már fél kilenckor aludni. Trissk lefeküdt mellém, majd ő is aludni kezdett. Ő előbb aludt el, mint én, de nekem se kellett sok hátra, hogy aludjak.

 2015. október 04. Carsie szemszöge:

Reggel Trissk ébresztett. Szokásosan. Minden úgy volt, mint minden reggel. Megmostam a fogamat, felöltöztem, majd Trissk elbújt a ruhám alá. Lementem reggelizni, és mentem is az iskolába. Szóval a szokásos dolgok. Viszont iskolába menet találkoztam Marinettel, aki szinte letámadt.

 - Carsie, mit jelentsen ez? – mutatta a magazin főlapján lévő közös képünket Adriennel.

 - Meg tudom magyarázni – nyugtattam meg, majd elmeséltem az egész storyt, hogy miért vagyunk rajta a magazinon.

- Tudod, Adriennek rengeteg rajongója van a suliban is. Szóval lehet kicsit szívatni fognak – nézett rám szomorkásan Marinette.

 - Ne aggódj. Volt már teljesen más élményem is – fogtam meg a vállát.

 - Ezt hogy érted? – nézett rám, majd felvonta a szemöldökét. Persze nem mondhattam azt, hogy fura nővény emberrel harcoltam Katicával és Macskával.

 - Legyen az én titkom – kacsintottam rá, majd bementünk a suliba, ahol mindenki rosszallóan nézett rám. Többen sugdolóztak vagy éppen röhögtek rajtam. Megforgattam a szememet, és nyugodtan mentem tovább.

 - Tönkre foglak tenni! – ordította utánam egy lány. Nem ismertem. Ezért azt gondoltam, hogy nem az én osztályomba jár. Egyre közelebb jött, majd hét lépésnyire megállt tőlem. – Adrien nekem lett teremtve. Nem hagyom, hogy egy ilyen kis csitri, mint te elvedd tőlem! – ordibálta nekem. Enyhén megszeppenve álltam.

 - Hé, elég. Nem is tudod, miért vagyunk egy képen – jelent meg Adrien. – Mellesleg nem is olyan nagy cucc egy kép.

A lány szemeibe könnyek jelentek meg, majd az iskolából kifele kezdett el futni. Megköszöntem Adriennek, hogy „megmentett”, de ezzel az egész fényképes dologgal rossz érzésem volt. Vajon minden rendben lesz?

5.rész - Fotózás Vele!

2015. október 2. Adrien szemszöge:

Miután haza vittük Carsie-t hazafelé vettük az irányt. Nathalie persze, egyből kérdőre vont, hogy miért csináltam. Gyorsan kitaláltam egy hazugságot, majd az ablakon néztem az utcát. Már legalább is amennyire tudtam a lehulló esőcseppektől. Rápillantottam a gyűrűmre, majd eszembe jutott az a különös bizsergető érzés, amikor az a lány megfogta. Mintha az áram rázott volna meg, de mégis kellemes érzés volt, ami átjárta minden egyes porcikámat. Gondolatimat Nathalie zavarta meg, aki közölte, hogyha haza értünk apám beszélni akar velem. Bólintottam, majd az autó leállt. Ezek szerint már itthon voltunk. Kinyitottam az autóajtaját, majd egyenesen befelé vettem az irányt. Becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, letettem a táskámat és apám dolgozószobája fele mentem. Halkan kopogtam – szerintem épp, hogy lehetett hallani bent -, majd benyitottam. Apám az ablak előtt állt, és mintha valakivel beszélgetett volna. Közelebb mentem egy-kettő lépésnyit, amire már oda nézett. Kissé rémülten reagált rám, majd megint az ablak felé nézett. Hófehér ruhában, szőke kiengedett hajjal guggolt Fehér Macska. Döbbenten néztem rájuk, mire a lány enyhén ijedten nézett.

 - Azt hiszem, én most lelépek. – közölte, majd egy kisebbet ugrott hátra, s botja segítségével haladt Párizs utcái felett.  Kérdőn néztem apámra, aki zavarában össze-visszanézett a szobába. Hirtelen megfordult, majd fejét lehajtotta.

 - Igazából a fotózásokról szerettem volna beszélni, Adrien – köhint egyet, majd megfordul, és baj jóslóan néz rám. – Lehet még ennél is többre kell járnod, ami most van – közölte velem, mire enyhén lefagyva álltam előtte.

 - Nem teheted. Már így is alig van szabadidőm – próbáltam védekezni, de fejét csak megrázta, és leült a fekete görgős székébe. – De miért kell még ennél is többre járnom?

- Nem rég kiderült, hogy az egyik régi ismerősöm is divattervező, csak nincs fiú modellje. Én pedig felajánlottalak, cserébe a lány nekem fog segíteni. Mármint ő lesz a női ruhák modellje – mondta rám se nézve, csak a halom papír között kutatgatott. Fejemet lehajtottam, majd kifelé mentem. Tudtam, hogy apám több dolgot nem akar nekem mondani, hisz most is szerintem munka ügyben keresett egy – kettő fontos papírt. Mindig a munka, és munka. És állandóan engem is belerángat. Ha eddig volt szabadidőm elmenni valahova, és még Párizst is megvédeni Halálfej akumái elöl, most már biztos nem lesz. Legalábbis az „elmenni valahova” témát ki kell húznom a listáról, ha Párizs rendjét is őriznem kell. Hiszen Katicát nem – és most már Fehér Macskát se -, hagyhatom cserben.

Felmentem az emeletre, egyenesen a szobámba. Mihelyt becsuktam sötétzöld ajtómat, Plagg ki is repült ingem mögül. Leültem az ágyamra, majd Plagg a vállamra repült, és ott kezdte el majszolni az eléggé büdös sajtját. Enyhén ellenállok ennek, de őt nem igazán hatja meg.

 - Szerinted miért volt itt Fehér Macska? – csámcsogja, mire ránézek.

 - Fogalmam sincs – ráztam meg fejemet. – De eléggé furcsán reagált, mikor meglátott.

 - Nyilván megijedt. Csak azt még nem tudom mitől – ette meg az utolsó „falat” sajtót, ami körülbelül, akkor volt, mint a feje. – De furcsa, hogy Trissk azok után képes volt másik Fehér Macskát keresni.

 - „Azok után?” – néztem rá kérdően, mire megrázta a fejet. – Plagg mégis mit titkolsz előlem? – förmedtem rá a kis kwamira.

 - Majd, ha eljön, az ideje elmondom – repült el rólam, de nem éppen, úgy ahogy szokott. Most komolyan mégis mit titkol, és ki az a Trissk?

2015. október 2. Carsie szemszöge:

Megijedtem, mikor egy 35-40 év körüli ember leszólított. Csodálkozva állt íróasztala mögül, miközben a függönyt fogta, hogy lásson engem. Valamit motyogott, de nem érettem mit, hála a szél süvítésének. Halkan kopogtak, majd nyílt az ajtó. Először nem láttam ki az, de utána már megijedtem. Adrien közeledett az ablak felé – már olyan közel volt, hogy éreztem az illatát -, majd ő is hatalmas szemekkel bámulta a szituációt. Muszáj elmennem, hiszen lehet, Adrien felismer – gondoltam.

 - Azt hiszem, én most lelépek – közöltem, majd egy kisebbet hátra ugrottam és botom segítségével haladtam Párizs utcái felett, egyenesen haza. Átrepültem az felett az utca felet, majd egyenesen az ablakomba. Mihelyt beértem a szobámba visszaváltoztam, Trissk elbújt, s lementem a földszintre, ahol apám várt. Arca szokatlanul vidám volt, nem pedig a szokásos mogorva.

 - Carsie van egy jó hírem – mosolygott még jobban. – Nem rég találkoztam egy nagyon jó ismerősömmel. Ő is divattervező és szerencsére tudott egy „modellt” aki szívesen viselné a ruháimat. De cserében neked is modellkedned kell az ő ruháiban.

 - Tessék? – mondtam ki az első mondatott, ami eszembe jutott. – De én még sose csináltam ilyet – akadok ki, mire a vidám arca enyhén mérgesre vált.

 - Majd belejössz. Holnap fél háromkor lesz az első. És ha jól emlékszem, az első fotózásod a fiúval lesz együtt. Szóval, ha lehetséges ne tervezz holnapra semmit – parancsol rám, mire csak bólintok.

Visszamentem a szobámba, majd egy lapot vettem elő és egy ceruzát és rajzolgatni kezdtem. Trissk minden egyes mozdulatomat figyelmesen követte. Egy lányt rajzoltam, aki az erdő közepén sétálgat. Elővettem a festék készletemet, és egyéb festéshez szükséges felszerelést, majd elkezdetem kifesteni. Körülbelül négy órán át festem, mire kész lett a mesterművem. Megmutattam Trissknek, majd leraktam a többi festményemhez. Miután leraktam, lementem vacsorázni. Trissk most nem jött le velem, hanem fent maradt. Azt mondta vigyek, majd fel neki egy-két muffint.

 - Köszönöm a vacsorát Léa – ordítottam be a konyhasütős részébe. Rám nézett, majd mosolyogva bólintott, s folytatta az edények törölgetését. Elvettem a pultról kettő muffint, majd felmentem a szobámba. Oda adtam a süteményt Trissknek, aki már alig bírta ki, hogy ne egyen. Kivettem a szekrényemből a fehérneműmet, törülközőt, pizsamámat és elmentem a fürdőszobába. Megengedtem a vizet, addig levettem ruháimat. A sebem valamiért nem akar gyógyulni – gondoltam magamba, beleültem a meleg vízbe.  Testemet bevizeztem, de sérülésemet folyadék enyhén csípte, amiért felsziszegtem. Mikor ez az érzés enyhült, fogtam a tusfürdőmet és elkezdtem magam bekenni. Mihelyt ez megvolt letöröltem a vízzel és kiszálltam a kádból. Megtöröltem magam a kedvenc puha törülközőmmel, majd felvettem alsóneműimet és végül a pizsamámat. Kinyitottam az ajtót, s megcsapott a folyosó hideg levegője. Sokkal hidegebb van kint, mint bent a fürdőben. Bár nem csodálom, hiszen rengeteg meleg vizet használtam el. Bementem a szobámba, ahol már Trissk már aludt. Bekapcsoltam a tévét, és a híradót kezdtem nézni. Még mindig a tegnap „rejtélyes” új szuperhősről volt szó. Megint vetítették a videókat és minden egyebet. Fekete Macska és Katica is köszönőtett mondott nekem.

2015. október 3. Carsie szemszöge:

Reggel hihetetlen hátfájással ébredtem. Bár nem csodálom, mert elaludtam a fotelembe. A tévé ki volt kapcsolva, gondoltam Trissk kapcsolta ki még este. Nehezen felkeltem, majd mentem fogat mosni. Megfogtam a fogkefémet, majd rányomtam a mentolos fogkrémet, s fogaimat kezdtem el sikálni. Mikor végeztem leöblítettem a fogkrém maradványait, majd elmostam a kefémet. Visszatettem a helyére, majd visszamentem a szobámba felöltözni. Miután ezzel is kész lettem Trissk elbújt az ingem mögé, majd lementem a konyhába reggelezni. Gyorsan eltávolítottam az ételt a tányérról, s teámat megittam, és már indultam is az iskolába. Lassan sétáltam az utcán, hiszen tudtam, hogy van egy csomó időm a becsengetésig. Bementem az enyhén sárgásbarna épületbe, majd fel a lépcsőn fel egyenesen az osztályterembe. Rajtam kívül még kettő ember volt bent. Rose és Adrien. Rose vidáman nézegette a telefonját, miközben zenét hallgatott. Adrien pont az ellenkezője. Le volt hangolva és majdnem elaludt a padon. Mikor már enyhén feltűnően néztem ő rám pillantott, mire egyből félre néztem. Leültem a helyemre, majd fejemet a padra tettem. Az előttem ülő szőke fiú is ugyan ezt tette, de fejét mintha egy kicsit mégis lejjebb rakta volna. Megböktem hátulról, mire rám nézett.

 - Mi a baj? – lógattam a kezemet a pad végén.

Adrien enyhén elmosolyodott, majd megrázta a fejét. Nem tudom, hogy ezzel mit akart elérni, de csak jobban felkellette a gyanút, hogy baj van.

Körülbelül tízperc múlva mindenki megérkezett. Elkezdődött az első óra, matek. Nem értettem belőle semmit, de majd megtanulom – remélem.

                                                                                                           * * *

Kicsengettek a hetedik óráról, majd sietve mentem haza fele. Marinette próbált utolérni, hogy beszélgessünk, de túlságosan siettem. Befordultam az utcámba, majd az ajtóhoz siettem. Apám a nappaliban ült a kanapén és a tévét nézte. Mondta, hogy siessek, mert a sminkes miatt előbb kell menni. Nagyon sóhajtottam, majd bólintottam. Felmentem összeszedtem egy-két cuccot, majd lementem apámhoz. Kinyitotta az ajtót, kimentem, bezárta, majd a fekete autóhoz mentünk és már mentünk is a stúdióban. Bementünk az épületbe, ahol egy tizennyolc éves körül lévő lány fogadott. Köszöntünk neki, majd ő is és egy „sminkterembe” vezetett, ahol elkezdett kifesteni. Nem sokkal később jött a fiú is. Belépett a terembe, majd meg is állt.

 - Carsie? – kérdezte, majd felé fordultam. – Szóval te leszel a partnerem – nevetett Adrien, majd bele ült a mellettem lévő székbe. Marinette meg fog ölni.

04. rész - Óvakodj tőle!

2015. október 2. Carsie szemszöge:

A jövendőbeli tanárunk kiment a kissé kopott faajtón, de mielőtt becsukta volna azt, egyenesen a szemembe nézett, amitől teljesen kirázott a hideg. Aggódóan nézek a gyűrűmre, majd a táskámra. Rossz érzésem támadt, mintha az, az ember bántani akarna. De hiszen én nem ismerem, akkor nem is lehet baj – gondoltam, majd nyugodt lélekkel vettem elő az irdalom felszerelést. Felírtam az óra számot, a címet és hogy milyen nap van ma, majd jegyzetelni kezdtem, amit a tanár diktált. A fehér lapra egy csepp vörös pötty került. Ami nem más volt, mint vér. Marinette és Alya kicsit ijedten merevnek mellettem, majd megfogom az orrom. Megnéztem ujjaimat, ami láthatóan csupa vér volt. Ez rossz. Nem bírom a vér látványát.

 - Tanárnő – jelentkezik barna hajú barátnőm, mire a tanárnő ráfigyelt. – Carsienek vérzik az orra, és rosszul is érzi magát. Kimehetünk vele a mosdóba? – kérdezi a lány kicsit megszeppenve, és egyben ijedten. A tanárnő megdöbbent – hiszen az előbb még látta, hogy semmi bajom sincs -, majd bólintott. Alya nagyjából megtartott, majd a mosdó felé vettük az irányt. Marinette kinyitotta az ajtót, majd a barna hajú lány elengedett. Megmostam az arcom, majd bele néztem a tükörbe. Sápadt voltam. De fogalmam se volt, hogy mégis mi bajom, hiszen reggel semmi bajom nem volt. Barátnőim aggódva figyelnek engem, és minden egyes mozdulatomat. Marinette adott pár zsebkendőt, amivel meg tudom törölni az arcomat és kezeimet.

 - Lehet, izgulsz – szólalt meg Alya, mire mind a ketten ránéztünk. – Lehet, csak izgulsz és azért lettél rosszul – mondja el teóriáját a barna hajú lány, mire megrázom fejem.

 - Az orrvérzést mivel magyaráznád? – tette csípőre kezét a sötét hajú lány. Lehet Alya-nak igaza van, és csak izgulok, és nincs semmi komoly bajom.

Mire jobban éreztem magamat, fejemmel jeleztem a lányokkal, hogy ideje lenne vissza menni az osztályba. Szerencsére egyből tudták mit szeretnék, és követni kezdtek a teremig. Kinyitottam az osztályajtaját, elnézést kértem, majd egyenesen a helyemre ültem.

Szünetben az előttünk ülőkét fiú hátra fordult, majd faggatni kezdtek, hogy mégis mi volt a bajom. Lassan megvontam a vállamat, majd rájuk mosolyogtam. Azonban a szőke srác gyűrűjén megakadt a szemem. Enyhén feltűnően figyeltem – ez annyira volt szemet szúró, hogy nem sokkal később is észrevette.

 - Valami baj van? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

 - Nem dehogy, csak a gyűrűdet néztem – vakartam meg a tarkómat zavaromba. A fiú ránézett az ékszerére, majd rám. Kicsit félénken, de oda nyújtotta a kezét nekem. Tenyerét megfogtam, majd a gyűrűéhez nyúltam. Testemet valami furcsa energia járta át. Mintha megrázott volna az áram, de ezt ő is érezte, mert amilyen gyorsasággal csak lehetett el kapta a kezét. Egymásra néztünk, majd a két lány szeme cikázott kettőnk között. Valami itt nincs rendben – gondoltam, miközben még mindig a kezemet simogattam. Barátnőim még mindig értelmetlenül néztek ránk, de ezt az iskola csengője zavarta meg. Órán egy cseppet sem figyeltem. Egész végig azon a furcsa energián járt az eszem. Ennek hála, mikor a tanárnő kihívatott és nem tudtam a választ órai munkára egyest kaptam. Chloe önelégült mosollyal nézett rám, majd valami olyasmit suttogott, hogy meg érdemeltem, majd oda fordult vörös hajú barátnőjéhez, és nevetgélni kezdtek. Megvontam a vállamat és visszaültem a két barátnőm közé.

 - Carsie, mi van a karoddal? – kérdezte Alya, mire oda néztek ahova mutatott. Egy kicsit mélyebb seb, de nem lehetett hosszabb hat centinél.

Kicsit megijedtem, hiszen ezt a sebet, akkor szereztem, mikor Jardinier ellen harcoltunk tegnap. Kicsit nagyobbat nyeltem, majd felé fordultam, hogy szemébe tudjak nézni.

 - Hát Alya, az… - kezdtem el mondandómat, majd egy gyors hazugságot gondoltam ki. Barátnőm még mindig kíváncsian nézett engem. – Tegnap átjött az egyik rokonom, aki nem éppen a legjobban kedvel, és tudod, ő és az olló nem nagyon férnek össze – vakarom meg először a tarkómat idegességembe, utána össze - visszahadonászok a lány előtt. Alya először megszeppenve nézett rám, de utána csak mosolygott egyet, és előre fordult.

 - Jó tudni, hogy neked ilyen rokonaid vannak – vigyorgott továbbra is. Kicsit szerényen, de én is villantottam egy műmosolyt.

                                                                                                           * * *

Kicsengettek a hatodik óráról. Alya-t és Marinette-t megint elvesztettem. Lehetséges, hogy hozzájuk képest túl lassú vagyok? Kicsit rágyorsítottam, de már az udvaron éreztem bőrömön az enyhén hideg vízcseppet. Átsétáltam a fedetlen beton részen, egyenesen a nagykapuig. Kinyitottam, majd még jobban bele kezdett az eső. Megálltam egy fedett részen, majd vártam, hogy egy kicsit elálljon. Trissk előbújt a táskámból, de nem olyan vidáman, mint eddig. Aggódóan méregetett, majd egyszer kétszer reszketett.

 - Carsie, ugye láttad azt az embert ma? – kérdezi borzongva. – Haja szőke, szeme kék. Általában mogorván néz ki – folytatja a kwami, de már nem reszket. – Itt van. Ebben az iskolába. Akitől meg kellett volna óvnom téged. Sajnálom – lekonyultak a fülei, és nem nézett rám, de ez a reakció hamar eltűnt, hiszen jött valaki, és elbújt a hajam mögé. Kicsit gyorsabban nyitódott az ajtó, aminek köszönhetően nyikorgott. A leendő tanárom volt az. Kicsit meglepődött arccal méregetett engem, majd elmosolyogott.

 - Felix tanár úr? – lóbáltam előtte a kezemet, mikor már egy ideje bámult. Mintha észbe kapott volna, felvette a mogorva arcreakcióját, majd az iskola parkolójába ment. Kicsit értelmetlenül néztem utána a másik utcába forduló tanárnak. Trissk érezte, hogy nincs itt senki, ezért elő jött. A kis fehér kwami ugyan olyan sokkos állapotban volt, mint az előbb. Reszketett, mint a nyársfalevél. Mintha félne valamitől, vagy valakitől.

 - Mi a baj, Trissk? – raktam köre kezemet, amibe le tudott feküdni.

 - Ő az – mondtam, majd teljesen rám nézett. – Ő az Carsie. Ezt a tanár kerüld el messziről. Ő csak bajt fog rád hozni – figyelmezettet a kis barátom, de nem sokkal ez után megint el kellett bújnia, de ez utal a táskámba. Az ajtó megint kinyílt, de most az előttem ülő szőke fiú jött ki. Amint kiért lassan felmért engem, majd a borzalmas időt. Intett egyet, majd én is visszaintettem. Elindult az autó felé, de visszapillantott rám. Visszasétált a lépcsőn, majd megfogta a kezemet és a kocsi felé ráncigált. Kinyitotta az autóajtaját, ahol egy harmincas években járó nő volt, és aki a vezette az autót egy kicsit egy gorillára emlékezettet. A nő értelmetlen pillantásokat küldött a fiú felé. Adrien beültetett az ülésre, majd ő is beült mellém. Megkért, hogy mondjam el hol lakom. Elmagyaráztam a pontos címet, majd arra vették az irányt. Adrien még egy darabig méregetett, amit észre is vettem, ezért rámosolyogtam.

A sofőr befordult az ismerős utcába, majd megállt az előtt a ház előtt ahol lakom. Adrien kiszállt, hogy ki tudjak menni az autóból. Megköszöntem a fiútól, hogy haza hozatott, majd visszaült és már mentek is tovább. Megfordultam, és már mentem is fel a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót és egyenesen az emeletre mentem, és onnan is be a szobámba. Leraktam a cuccaimat a szekrény elé, majd magamat az ágyra vetettem. Trissk előjött a táskámból, majd körülöttem kezdett el repkedni.

 - Trissk. Lehetséges, hogy te tudod ki a mostani Ladybug és Chat Noir? – néztem rá, majd felültem az ágyra ő pedig a fejemre repült.

 - Fekete Macskát már tudom – válaszolja önelégülten. – De nem mondhatom el ki ő. Pont azért, ami a múltban történt. Még egyszer nem történhet meg – meséli keserűen, majd vigasztalás képen megöleltem.

 - Ne aggódj. Nem fogok faggatózni Katica és Macska kilétét illetően – nyugtatom meg, mire rám mosolygott. – Viszont több dolgot is kipróbálnék Fehér Macska ként. Szabad? – néztem rá reménykedő szemekkel, mire bólintott egyet. – Trissk karmokat ki! – kiabálom, majd a kis kwami belement a gyűrűmbe. Kezemmel füleket, farkat, a végén egy maszkot rajzoltam. Magamon már csak egy fehér egybe részes tapadó szerű anyag volt. Kinyitottam az ablakot, majd kiugrottam. Jojóm segítségével egy hirdetőtáblára kapaszkodva jutottam el a házamtól a tábláig. A hirdetőtáblán egy ismerős fiú volt, és mellette egy parfüm, amit egy bizonyos Gabriel márkája volt – ezt is onnan tudom, hogy oda volt írva. Szóval Adrien modell – gondoltam. A változatosság kedvéért, most nem a jojómmal, hanem a botommal haladtam Párizs utcáin. Valamiért olyan jó érzés töltött el mikor a szél bele kapott a hajamba, és enyhe szívrohamokat kaptam, mikor zuhanni kezdtem. Nem, nem Carsie! Nem szokhatod meg ezt, hiszen csak akkor jössz elő, ha Katicának és Macskának szüksége van rád! Ami nagyon ritkán lesz! – mondtam magamnak, miközben már nagyon messze kerültem az otthonomtól. Hátra néztem, és már a házunk tetejét sem láttam. Ezzel nem lett volna semmi baj, csak pont haladtam a botommal. Mivel nem néztem az utat, vagy, hogy merre megyek, és hogyan, megcsúszott a botom. A mai napig nem tudom, hogyan vagy miért, hiszen ennek nem szabadna megcsúsznia. Botom összecsukódott, én pedig egy ablakban ültem a fejemet fogva. Igazából nem is az fájt, hanem inkább a hátsó felem. Megpróbáltam úgy mozogni, hogy ne nagyon essek le, de meg kellett fordulnom. Lenéztem és mivel eléggé magasan találtam magam, gondoltam a másodikon, vagy a harmadikon lehetek. Mögülem hallottam egy kattogó hangot, majd egy kis melegséget éreztem a hátamon.

 - Chat Blanc? – hallottam egy mélyebb férfi hangot. – Te mit keresel itt?

03. rész - Ki ez a férfi?

Sziasztok! 
Meghoztam a következő részt! Lehet, hogy innen már, csak úgy lesz, hogy egy héten hét rész. Hétfőn és vasárnap. Csak ennyit szerettem volna mondani.
                          Jó szórakozást kíván: Natsu xx

2015. október 1. Carsie szemszöge:

Hihetetlen sebességgel haladtam a házak felett, egyenesen az iskoláig. Oda értem az épülethez megálltam a tetején, majd vizsgálni kezdtem a helyezettet. Jardinier éppen a szőke lánnyal foglalkozott, és pont háttal állt Macskával és Katicával. Hatalmas és egyben vastag gyökerekkel voltak megkötözve.  Amint pillantást vettem rá, tudtam, hogy semmiféle penge, vagy éles tárgy nem tudja elvágni. Gondolkozni kezdtem, hogy akkor mégis hogyan vágjam el. Trissk említette, hogy megkaptam a jelenlegi talizmán tulajdonosok erejét. Azt hiszem, Macska ereje segíthetett volna, de fogalmam sem volt, hogy mi az ereje. Valami… Macska… Macska… Megvan!

 - Macskajaj! – ordítottam, majd kezem körül fekete fénycsóva jelent meg. Kicsit furcsa érzés volt, de tudtam sietnem kell, hiszen csak 5 percem maradt. Leugrottam az iskoláról, majd fénysebességgel futottam feléjük, majd a kezemet hozzá érintettem a gyökérhez, ami elporhadt. A kettő szuperhős kicsit lemeredve néztek rám. Kicsit cikáztam szemeimmel közöttük, majd zavartan vakargattam a tarkómat. Gyűrűm pityegni kezdett. És az ékszerről kék szín fehér lett – úgy képzeljétek el a gyűrűt, hogy a fontosabb kwami színe van rajta, például Trissk, Plagg, Tikki, Oz és Couleur. Szóval ez jelezte, hogy hány percem maradt.  Már kevesebb, mint négy percem maradt. Katica szólásra nyitotta száját, de Jardinier támadásba lendült, amit mindannyian kikerültünk.

- A hátán lévő cserépben lesz az akuma – közölte katica. – Valahogy szét kell törnünk – mondta a lány, majd Macskával összenézve bólintottunk. Gyűrűm megint pityegett. Most a narancssárga színű kő lett fehér. Három percem maradt. Lehet, nekem előbb el kell mennem, mint azt gondoltam. Újabb gyökerek támadtak meg minket, de ezeket is kikerültük. De egy baj volt. Jardinier-nek volt egy túsza. Aki nem más, mint az osztálytársam, Chloe. A lány egész végig sikítozott és össze – vissza rángatózott. Legtöbb szava csak annyi volt, hogy Papa! Először is őt kell elvenni az akuma hordozójától.

 - Macskajaj! – ordította mellettem a fiú, majd egyik jelző lámpára a másikra ugorva, elporlasztotta azt a gyökeret, ami a lányt szorongatta. A lány zuhanni kezdett, de gyorsan alá szaladtam, majd elkaptam, mint egy menyasszonyt. Apró nyögés jött ki száján, mikor beleesett a karjaim közé. Kicsit arrébb ugráltam, majd leraktam a lányt a járdára. Valamit még magyarázott, de nem vártam, meg míg végig mondja, és ott hagytam. Gyűrűm megint pityegni kezdett. Két percem maradt. Katicának jeleztem, hogy készen állok, majd ő ránézett Jardinierre.

 - Szerencse talizmán! – kiabálta, majd felhajította jojóját. Kezébe egy piros alapon lévő fekete pöttyös kőszerű valami esett a kezébe. – Ezzel mégis mit kezdtek? – nézegette értelmetlenül a kavicsot. Kicsit közbe nézett. Először rám utána Macskára, majd végül az akumát kordozó emberkére. Szája mosolyra kerekedett. – Fekete Macska és te – tűnődött el egy kicsit, hisz nem tudja a nevem. – Ti elterelitek a figyelmét, én pedig eltöröm a cserepet. – bólintottunk, majd Jardinier felé futottunk. Kicsit incselkedtünk a bácsival addig, míg felém nem küldött egy tövises növényt, aminek a következménye az lett, hogy karomat eltalálta. Kicsit kiszakította a jelmezem, majd kicsit vérezni kezdett. Ladybug látván ezt, gyorsan eldobta a követ, ami pont eltalálta a cserepet. A cserépből kirepült a kis fekete lepke, majd Katica a jojójával megtisztította azt. Elköszönt a pillangótól, majd a követ feldobta az égbe, amiből több ezer katicabogár állította vissza az utcát az eredeti állapotába. Macskának, és nekem is pityegni kezdett a gyűrűnk, csak neki három perce, nekem pedig egy percem maradt.

 - Szép munka! – ment oda macska, majd összeöklöztek. Mosolyogva nézem végig, de tudtam, hogy mennem kell.

- Na, nekem sajnos, most távoznom kell – integetek, majd ugranák, ha Macska nem rántana vissza.

 - Mond meg a neved – kérlel lágyan, majd elengedi, a csuklom. Lassan elmosolyogtam rajta, majd előre hajtottam fejem.

 - Chat Blanc – mondtam, majd az iskola tetejére ugrottam, majd onnan próbáltam a leggyorsabban haza érni. Épp időben érdekezek a szobám teraszára, majd egyesen a szobába. Az utolsó ékkő is pityegni kezdett, majd a kis kwami kijött belőle, ruhám a reggeli farmer és blúz volt. Trissk a tenyerembe repült, majd kicsit erődtelenül rám mosolygott.

 - Nagyon ügyes voltál. Talán még az előtted lévő Fehér macskát is lekörözted – repült fel, kicsit ingadozott, de próbált nem leesni a földre. – Viszont tudnál nekem hozni egy kis muffint? Csak azért, hogy vissza tudjam kapni az erőmet. – kért meg rá, mire csak bólintottam. Kinyitottam a faajtóm, majd lementem a lépcsőn. A konyhában meg néztem van e muffin. Léa mintha megérezte volna, hogy mire van szükségem. Egy egész tepsi muffint várt a konyhában. Mondtam neki, hogy egy – kettőt elviszek. Mosolyogva mondta, hogy csak nyugodtan, hiszen azért csinálta, hogy egyek belőle, annyit amennyi jó esik. Visszaszaladtam a szobámba, meg nagy mosollyal nyújtottam át a fehér cicának a süteményt. Szinte már nyál csorgatva nézte. Átfutott az agyamon az is, hogy kicsit incselkedjek vele vagy ne. Persze nem tettem, mert szegény biztos nagyon éhes. Megnéztem a telefonomat, amíg a kwami eszik. Három nem fogatott hívás, és öt üzenet mind egy számtól. Bizonytalanul hívom vissza az illetőt. Kicsöng, majd egy ismerős női hang szól bele. Alya.

 - Alya? – kérdezem, már kicsit bátrabban.

 - Car? Szia csajszi, tudod mit történt az iskolába? Vagyis a pánik roham után – kérdezte nagy izgatottsággal. Kicsit megijedtem. Ránéztem a kiscicára, aki bólintott és ette tovább a muffinját.

 - Ne-nem tudom. Miért mi történt? – kérdeztem zavartam, majd tarkómat vakargattam, amit ő nem látott.

 - Felbukkant még egy szuperhős - emelte fel kicsit a hangját. – Annyira menőn nézett ki, és megmentett. Ő annyira lenyögő volt – meséli, már eleve azt, amit tudok. Kicsit jól esett azt, amit mondott rólam. – Szerintem róla is lesz külön hely a blogomon. Kiderítem ki Fehér Macska – mondta, mire majdnem kiejtettem a kezemből a telefont. Természetesen kell viselkednem, mert gyanút fog – gondoltam.

 - Persze az nagyon jó Alya – próbáltam utánozni az érdeklődő hangomat, de szerintem kevésbé sikerült.

 - Majd ha lehet, kérhetem a te segítségedet is? Persze Marinette is jön. Most mennem kell, majd holnap találkozunk a suliba. Szia –Mondta, de meg se várta a válaszomat, és lerakta. Kicsit megdöbbenve veszem el a telefont a fülemtől, majd ránézek. Leültem az ágyra, és beírtam Alya számát a telefonomba.

Leültem a televízió elé, hogy megnézzem a híreket. Arról volt benne szó, hogy Katica és Macska megint megvédték Párizst a gonosztól. Rólam is volt egy videó, amit Alya küldött be. Teljesen más embernek nézek ki maszkba. Ez nem én vagyok. Ahogy láttam magamat nem tudtam elhinni, hogy én vagyok. Így sose hordanám a hajam, vagy éppen ilyen stílusom nem lenne, és ruha. Olyan ruhát sose vennék fel. Mégis, ő én vagyok. Talán egyetlen maszk meg tudja változtatni az emberek személyiségét.

 2015. október 2. Carsie szemszöge:

Reggel megint Trissk keltett. Most viszont időben nem úgy, mint tegnap. Bementem a fürdőbe megmostam a fogaimat, majd a ruhásszekrényemhez sétáltam. Kinyitottam, majd kicsit elgondolkoztam azon mégis mit vegyek fel. Kinéztem az ablakon, és eléggé melegnek nézett ki. Felvettem a fehér szoknyámat, de mivel nem lesz hideg, nem veszek fel semmi féle pulóvert, ezért Trissknek a táskámba kell elbújnia. Lementem reggelizni, de nem nagyon volt étvágyam, szóval csak a langyos teámat ittam meg. Elvittem egy muffint, majd az ebédem és beraktam a táskámba. Felvettem a topánkámat, majd egyenesen az iskolába mentem. Az nap nem találkoztam Marinette-tel a kereszteződésnél, ami kicsit meglepett. Alya-val viszont találkoztam az iskola előtt. Azt mondta, hogy Marinette hajlandó késni. Most már értem, miért nem találkoztunk a kereszteződésnél. Bementünk az osztályba, ahol a kis liba máris célpontnak mért be. Figyelmen kívül hagytam megjegyzéseit, majd Alya után beültem a padba. Körülbelül csengetés előtt öt perccel megérkezett Marinette és az előttünk ülő fiú is. Becsengettek, és a tanár egy másik emberrel lépett be.

 - Figyelem gyerekek. Tudjátok jól, hogy az előző történelem tanár kilépett, de már jött is egy másik jelentkező. Ő itt Felix Betranche. Az új történelem tanár – mutatta be a tanárnő a férfit, aki nekem nagyon ismerős volt. A tanár úr végig mérte a termet, majd a szeme megakadt rajtam, és mintha egy kicsit megijedt volna. Kérdőn néztem vissza rá, mire tovább haladt az osztály felmérésével.

 - Ez egy eléggé érdekes osztály – csukta be a szemét a leendő történelem tanárunk, majd keserűen mosolyogni kezdett. Mégis ki ez a férfi?

02.rész - A nevem? Chat Blanc

2015. szeptember 30. Carsie szemszöge:

Körülbelül 1 órája ültem a szekrényben, a dobozkát szorongatva. A fekete ládát kicsit forgattam, minek köszönhetően, ami benne volt elmozdult a helyéről, ami kicsit nagy hangot adott ki. Gyorsan az eredeti helyzetébe állítottam, majd reménykedtem benne, hogy apa nem hallotta. Bár már elmúlt minden csapkodás, szitkozódás nem mertem kimenni. Még fél órát ülhettem bent, mire úgy voltam vele, hogy kimegyek. Kimásztam a szekrényből, aminek köszönhetően velem együtt jött ki egy – két ruha. Letettem a dobozkát az íróasztalra, majd sarkon fordultam, hogy betegyem a ruhákat a gardróbba. Visszamentem az enyhén barnára festett asztalomhoz, majd jobban megnéztem a ládikát. Közönséges fekete ládának néztem, amibe vörös minták voltak. Kinyitottam, ami kissé nyikorgó hang kísért. Ezek szerint ez se mai darab. A tárolóban négy ugyan olyan kis ládikó volt. Egy tetszőlegest kivettem, majd kibontottam. Egy női karikagyűrű volt benne. Volt rajta egy – két kő, de csak egy egyszerű ékszernek tűnt. Felvettem, majd megnéztem az ujjamon. Annyira nem is rossz – gondoltam, mikor megláttam. De nagyon ismerős volt. Mintha már valahol láttam volna, csak nem tudom, hogy hol. Becsuktam a gyűrű tartóját, majd beleraktam a nagyobb dobozba, s bezártam azt is. Valamiért olyan érzés volt, hogy a többit még nem szabad kinyitnom.

Ránéztem faliórámra, ami kereken hat órát mutatott. Lementem vacsorázni – megint egyedül. Apa gondolom vagy elment, vagy pedig fent van a szobájában. Léa – a szakácsunk –, elém rakta az ételt, ami most éppen Nizzai saláta volt. Tudja jól, hogy mennyire szeretem. Desszert pedig csokoládé szuflé vanília szósszal. Körülbelül tizenöt perc alatt megettem mindent, és mentem a fürdőbe. Pizsamám és egyéb ruháim ki voltak készítve. Megnyitottam a csapot, majd levetkőztem. Természetesen a gyűrűt lehúztam az ujjamról és letettem a csap melletti szappantartóba. Elzártam a vizet, majd bele is ültem a kellemesen meleg folyadékba. Megfogtam a szivacsot és bevizezni kezdtem el a testem minden részét. Először kirázott a hideg, de egy idő után megszoktam. Bele feküdtem a kádba, majd egy kicsit áztattam magam. Miután végeztem ezzel, megfogtam a kedvenc samponom és bekentem vele magam. Éreztem az illatát, amit egyenesen imádok. Megmostam a hajamat, majd kijöttem. Felvettem a pizsamámat, majd a hajszárítóval nagyjából megszárítottam fürtjeimet. Visszavettem a gyűrűm, majd a szennyes tartóba dobtam a piszkos ruháimat. Felmentem a szobámba, majd ráugrottam az ágyamra. Fáradt voltam, és nem is kicsit. Lehet, hogy csak hét óra volt, de a szemeim már leragadtak. Nem bírtam tovább. Betakaróztam frissen mosott ágyneműmmel, majd becsuktam szemeim. Talán még tízperc se kellett, hogy elaludjak.

2015. október 1. :

- Ébresztő! – ébresztett egy hang. Automatikusan a vekkeremre nyúltam, amit csodálkozva próbáltam lenyomni. Ugyanis nem az volt. Ijedten keltem fel az ágyból, ami miatt majdnem leestem. Kicsit körbe nézetem a szobába, de sehol nem láttam senkit. – Itt vagyok – szólt a vékony, de egyben női hang. Kicsit a lábam felől jött a hang, ezért ránéztem a combomra. Egy fehér kiscica volt, aki hatalmas vigyorral az arcán nézett engem. – Teljesen ugyan úgy nézel ki, mint Victoire – repült elém. Én csak hatalmas szemekkel bámultam. Nem tudtam a szituációra mit mondani. – Oh, sajnálom. Trissk vagyok – mutatkozott be. A kis arcán még mindig ott volt a levakarhatatlan mosoly. – Te pedig Carsie ugye? – kérdezte, majd repült egyszer körbe engem. Gondolom végig mért.

- Igen. És te mégis mi vagy? – vontam fel szemöldököm. Kicsit természetesebben viselkedtem, de ez a kis repülő macska izé kicsit furcsa.

 - Kwami. Én és másik hét társam segítünk, megmenti a világot a gonosztól. Tizenhat éve vagyunk  négyen abba a dobozba bezárva, és vártunk, hogy a magfelelő ember megtaláljon minket. És az te vagy Carsie – mondta, majd a nyolcoldalú dobozkára repült. – De egyelőre még csak én állhatok rendelkezésedre. A többiekkel, csak máskor. Most már te vagy Chat Blanc.

 - Állj. Ki mondta, hogy én az szeretnék lenni? – álltam fel, majd a szekrényemhez mentem, előkészíteni a ruhát. – Én nem szeretnék semmi féle Fehér Macska lenni vagy mi.

 - Most már nincs vissza út. Felvetted a gyűrűt, szóval hivatalosan is átvetted az elődöd szerepét – mondta, mire kinyitottam számat, hogy bele szóljak, de folytatta. – A doboz felbukkanása pont most, azt jelenti, hogy Katicának és Macskának szüksége lesz rád a közel jövőben.

 - Várj. Honnan tudod, hogy itt van olyan, hogy Fekete Macska és Katica, mikor 16 évig abban a ládikában voltál? – néztem rá kérdően, majd nagyra nyitottam a szememet.

 - Onnan, hogy én voltam a legeslegelső kwami, azaz konkrétan én vagyok az elődjük. Én tudom érzékelni őket. És egyszer kétszer, mikor erre jártak éreztem Chat Noir és Ladybug kwamijának lelek hullámait – magyarázta, majd köhintett egyet. – Viszont el fogsz késni az iskolából – figyelmezettet, majd ránéztem az órára.  Fél nyolc. Gyorsan vettem fel farmernadrágom egy fehér blúzzal és egy vékonyabb pulóverrel. Mielőtt összegomboltam volna az alját, szétnyitottam, majd fejemmel biccentettem oda a kis kwaminak. Persze egyből tudta mit szeretnék és berepült. Lementem a nappaliba elvettem a táskámat, felvettem a cipőmet, majd futottam is az iskolába. Épp a kereszteződésnél voltam, mikor találkoztam Marinette-el.

 - Jó reggelt – lihegtem egy kicsit, de ez hamar elmúlt, és rámosolyogtam.

 - Neked is – mosolygott, majd megakadt a szeme a gyűrűmön. – Nagyon szép. Hol vetted? – kérdezte, majd kicsit pánikba estem. Nem tudtam mit kéne mondanom, mert persze azt nem mondhatom, hogy valami kwami gyűrűje, amit azért kell hordanom, mert kiválasztott vagyok.

 - Nem tudom, hogy honnan van, mert apukám vette – vakargattam tarkómat zavaromba, majd egy nagy hümmögésbe kezdett, de hamar abba is hagyta és elindultunk az iskola fele. Nem kellett sokat sétálunk, mikor megláttuk a világos sárgásbarna épületet, ahova diákok lassan sétálgatnak be. A tanintézmény előtt találkozunk Alya-val, aki megölelte barátnőjét majd engem. Egy nagyobb autó állt meg mögöttünk, amiből a szőke fiú szállt ki. Marinette épp, hogy meglátta a barna hajú lány mögé bújt, majd onnan csodálta a szőkeséget. Meglátott mindkét intett, majd oda ment a padtársához, és együtt mentek be az iskolaajtaján. Ránéztem a fekete hajú lányra, aki még mindig a szöszinek intett, ha nem ment volna el.

 - Szép is a szerelem – mondtam, majd nevettetve egymásra néztünk Alya-val. Nem sokkal ezután Chloe is megérkezett, aki ránézett a kertészre, és annak virágaira. A lány kicsit meglepődött a növényeken, de ez után egy kicsit mérges arckifejezés ült ki orcájára.

 - Maga normális? Én nem ilyen virágokat mondtam, hogy ültessen – förmedt a bácsira.

 - De kisasszony ezek az én díjnyertes virágaim – próbált védekezni a bácsika, majd a növényekért nyúlt, de Chloe rátaposott.

  - Díjnyertes virágok mi? Ezek gazok, nem virágok – taposott a többire is. – Gyere Sabrina, menjünk – szólt a vörös hajú lánynak, aki egyből futott utána. A bácsi az egyik éppen maradt virágát felvette, majd szomorúan ment el az utcán.

  - Ez a Chloe mindig ilyen? – mentünk beljebb az épületben, majd egyenesen az osztály felé vettük az irányt. A lányok csak meg vonták vállukat, majd Alya kinyitotta az osztályt. Bent a kiskirálynő éppen az előttünk ülő fiúra volt rácsimpaszkodva. Ettől Marinette forrt a dühtől, és a fiún is látszott, hogy nem nagyon tetszett, amit a kisliba csinált. Nehezen, de a fiú levakarta magáról a kis hercegnőt, mire fekete hajú barátnőm megnyugodott. Beültünk a padba, majd Marinette-el és Alya-val beszélgetünk. Mint kiderült Alya hatalmas Ladybug rajongó.

 - Az mennyire gáz, hogy Párizsban lakom, de még egyszer sem láttam, sőt még nem is hallottam róluk? – cikáztam kettőjük között a szememmel, mire Alya felnevetett, ennek következménye képen az előttünk ülök érdeklődő szempárral néztek minket. – Tegnap óta tudom, na – lököm kicsit vállba. – És Katicának van, egy úgy mond segéde is nem? Fekete Macska, ha jól emlékszem – tűnődtem el. Igazából ezt is csak onnan tudom, hogy reggel Trissk elmagyarázta.

 - Igen Chat Noir, de ha jól tudom, érte nem sok ember van oda. Legalább is, annyian nem, mint Katicáért – mondta a lány, mire a szőke fiú, kicsit mogorva fejet vágott.

 - És akkor mi lenne, ha én inkább Macska rajongó vagyok? – incselkedtem Alya-val, aztán ő is és a szőkeség is meglepő fejet vágott. Szólásra nyitottam számat, de mondatomat nem tudtam kimondani, mert csöngettek és jött a tanár.

Körülbelül félórája kezdődött az óra, de az ablakot betörték, majd egy hatalmas virág elrabolta Chloet. Hatalmas pánik keletkezett és mindenkit arra kértek, hagyjuk el a termet és siessünk haza. A kavarodás közepette Marinette-t és Alya-t is elhagytam. Kifutottam az épületből az utcára, ahol mindent hatalmas növények borítottak. Nem futottam el, mert nem féltem. Nem is értem miért, hiszen eddig sose láttam ilyet. Pulóverem belsejéből kirepült Trissk, mikor érezte, hogy nincs a közelben senki.

  - Itt az ideje harcolnod. Jelenleg meg van, Halálfej, Katica és Macska kütyüi, mármint a jojó, a bot, és a pálca, de a képességeiket is tudod használni. De akkor nagyon óvatos legyél. Ha az egyiket használod, akkor ugyan úgy öt perced van és visszaváltozol, de ha kettőt, akkor csak két és fél perced maradt, ha mindhármat, akkor 10 másodperced – magyarázta.

 - Nem szeretnék egyelőre semmi harcba bele menni – tettem karjaimat keresztbe. – Majd, ha Katica és Macska bajban lesz. Akkor lesz szükségük rám – mondtam, de úgy tűnik az ördögöt a falra festettem, ugyanis mindkettőjüket elkapta a virág, majd egymás háta mögé kötözte őket. Alya is a helyszínen maradt, gondolom azért, hogy Ladybug-ot le tudja videózni. Jardinier – vagyis aki ezeket a virágokat irányítja így hívta magát -, észrevette a lányt, majd néhány gyökeret felé küldött.

 - Na, jó ezt már nem hagyhatom – mondtam, majd ránéztem a kwamira, aki szélesen vigyorgott. – Trissk karmokat ki! – ordítottam, majd kezemmel füleket, farkat és egy maszkot rajzoltam magamnak, és ruhám fehér lett. Jojóm a derekamon volt, és egy mancs jel volt rajta. Leszedtem magamról, majd egy ház felé hajítottam. Kicsit meghúztam, aminek köszönhetően kicsit felemelkedtem, de próbáltam a föld közelében maradni, hogy a barátnőmet, fel tudjam kapni, ami sikerült. Még egyszer elhajítottam jojómat, csak kicsit messzibbre. Már magasabban voltam az égen, de nem féltem, Alya-val ellentettbe, aki nem egy és nem két sikítást adott ki száján. Amikor már láttam, hogy eléggé mesze kerültünk a helyszínről, fellélegzem, s leraktam őt a földre. Telefonját felém fordította, majd videózni kezdett.

 - Mégis ki vagy te? – kérdezte izgatottan, mire kicsit meglepődtem.

 - A nevem Chat. Chat Blanc – mondtam, majd a jojóval visszasiettem az iskolához segíteni Macskának és Katicának.

01.rész – Furcsa dobozka

2015. szeptember 30. Carsie szemszöge:

Csörgő.  Megint a legborzalmasabb hang keltett reggel. Legszívesebben széttörném minden napkelte kor.  Még olyan öt percig betakaróztam, de nem jött álom a szememre. Hát persze, ma lesz az első iskola napom, a baleset óta. Tudtommal új osztályba kerültem. Sehol egy ismerős. Igazából, már tizenötödikén mehettem volna, csak féltem az új környezet miatt.

Sóhajtottam, majd kikeltem az ágyból. Valamennyire megigazítottam, majd a szekrényemhez mentem keresni valami ruhát. Végül a fehér egybe részes szoknyára, és a kedvenc kék kicsit hosszabb bolerómmal.  Ránéztem a naptárra, hogy tisztába legyek vele milyen nap van, és hányadika. Harmincadika, azaz ma van a születésnapom. Még én is elfelejtettem, de nem csoda. Lassan már tizenegy éve nem tartjuk meg.  Nyugodj meg Carsie, csak a szokásos év, csak annyi most a probléma, hogy új osztályba fogsz járni.

Nagyot sóhajtottam, majd lementem a földszintre. Senki nem volt lent. Hát azt hiszem, ma is egyedül leszek itthon. Legalábbis délután száz százalék. Pedig utálok egyedül lenni ebben a hatalmas házban. Gyorsan megettem meleg croissantomat, megittam a kicsit kihűlt teámat, majd az ajtó fele vettem az irányt, azonban előtte ránéztem az órára. Hét óra húz perc. Még nem vagyok késésbe, sőt talán még lesz időm körbe néznem az osztályban, hogy nincs ott senki. Bár egy termen mégis mit lehetne nézni? Lehetséges, hogy inkább azon kéne törnöm a fejemet, hogy hol fogok ülni, és hogy ezt az egy évet – vagy lehet több –, hogyan fogom kibírni ismeretlen emberekkel. Bár lehet nem kéne ennyire aggódnom, mert a végén rácos leszek. Régen a szomszéd bácsi mondta ezt nekem, de sajnos elköltöztek, azt hiszem Amerikába.

Már láttam az iskolát, ezért kicsit felgyorsítottam, de ennek következményének neki mentem valakinek. Megfogtam fejem, majd kicsit megráztam. Felálltam, leporoltam magam, majd ránéztem arra, akit fellöktem. Természetesen nem ismertem.

 - Nagyon sajnálom – nyújtottam a szőke lány felé a kezem, mire ellökte. Kicsit flegmásan, és kicsit mogorván nézett rám. Lehetett rajta látni, hogy forr a dühtől, és ha fel fog állni valószínűleg leordítja a fejem. És amennyire pechem van pont az osztálytársam lesz.

 - Normális vagy te? Tudod te milyen drága egy ilyen ruha? – állt fel, majd a mellette lévő vörös hajú lány leporolta őt. Értem már, szóval ő az elkényesített kisliba. A szemüveges lány a pincsije. Persze, hisz minden osztályba kell ilyen elkényeztet plázacica.

 - Igen normális vagyok – forgatom meg szemeimet. – Most már mindent értek – csaptam össze a két tenyerem, mire értelmetlen fejet vágott, aminek köszönhetően kicsit jobban láttam borzalmasan kisminkelt szemét. – Te vagy apuci kicsi lánya, akit gyerek kora elkényeztette ugye? – mosolygok rá nagy vigyorral, mire a körülöttünk lévő összes diák felnevetett. A lány idegesen a bejárat felé veszi az irányt, majd a pincsije is követi. Kicsit önelégült fejet vágtam, amit szerintem lehetett is látni rajtam, ezért körül néztem látott-e valaki. Szomorúan vettem észre, hogy igen láttak. Egy sötétebb barna hajú lány közeledett felém, de mögötte barátnője, hevesen próbálja erről lebeszélni sikertelenül.

- Nahát, kislány te nem vagy semmi – dicsért meg, vagyis szerintem annak szánta. Kicsit aggódó fejet vágtam, mire nevetni kezdett. – Első napod? – kérdezte, mikor abba hagyta a kacagást.

 - Hát, ugyan ebben az iskolába jártam, csak a másik épületben volt a termem, és most átkerültem egy másik osztályba, ami itt van – meséltem, el mire heves bólogatásba kezdett, majd egy széles vigyor ült ki az arcára.

 - Nem semmi! És már az első napodon szembeszállsz Chloeval – paskolta meg a vállam, majd a csuklómat megfogta, s a feketés hajú lányhoz közeledtünk. – Ö is az osztálytársad mától. Mármint Chloe. És persze Én is, és Marinette is – mutatta be a lányt, akihez oda mentünk. Ő csak intett egyet, mire visszaintettem. – És téged, hogy hívnak? – mondta fel a szemöldökét.

 - Carsie. De ti nyugodtan hívhattok Carnak, ha szeretnétek – ajánlottam fel, mire mindketten bólogatni kezdtek. A beszélgetést a csengő zavarta meg. Megmutatták, hogy merre van az osztály, s bementünk. Azt mondták üljek közéjük, nem lesz semmi baj. Igazából, kicsit aggódok, mert amikor beléptem az osztályba, mindenki engem nézett. Rossz érzés fogott el. Alya – mint kiderült a neve-, azt mondta 2. padba ülnek. Szerintem nem kellett volna mondani, hiszen csak követnem kell őket. Már az egy – két fokos lépcsőn mentem fel, vagyis mentem volna fel, ha ez a Chloe csaj, ki nem rakta volna a lábát. Természeten elestem, mire mindenki nevetni kezdett, kivéve négy embert. Morcosan felkeltem, majd valamennyire leporoltam magam. Dühösen néztem a szőke lányra, aki megvonta a vállát, majd a vöröskének beszélt valamit. Marinette és Alya egy bátorító mosolyt mutatott nekem, majd beült Alya, középre én, majd utánam Marinette.

 - Jól vagy? – fordult hátra a szőke hajú konkrétan ideál fiú. Kissé aggódó és együtt érzés fejet vágott.

 - Igen ne aggódj. Majd megoldom valahogy, de szerintem egész évben szívatni fog – mosolygok kicsit hamiskásan, mire a fiúról az aggódó arc eltűnt és előre fordult.

 - Mégis hol a tanár? – kérdezte Alya barátnőjétől, de Ő csak előre bámult és csak annyit tudott mondani Adrien.

 - Marinette! – fordulok felé, és megemelem egy kicsit a hangom. Ilyenkor már kérdően nézett rám. – Mégis ki az az Adrien? – kérdeztem természeten, mire befogta a számat.

 - Hülye! – ütött a fejemre, mire feljajjogtam. – Adrien Agreste, aki itt ül előtted – suttogja, hogy ne hallja a fiú. Csak bólogatni tudtam. Nem ismerem, pedig nagyon ismerős a fiú.

A kilincs lenyomódott, majd a tanár belépett rajta. Elnézést kért, hogy késett, majd leadta a tananyagot.

                                                                                                            * * *

Vége van a hatodik órának.  Azt hittem egyedül kell hazamennem, de ezek szerint Marinette arra lakik merre én, csak ő jobbra én pedig balra megyek. Elköszöntünk egymástól, majd haza felvettem az utam. Már amikor beértem a mi utcánkba láttam apám kocsiját. Már megint valami rossz lesz, mert csak akkor jön haza ilyen korán. Lenyomom a kilincset, majd kinyitom az ajtót. Levettem a cipőmet, majd a nappaliba mentem. Apám ott ült a kanapán, és az előtte lévő asztalon egy – két üres sörös doboz. Ajjaj. Apa nem bírja a piát. Amint meglátott, a fotelben lévő nadrágszíjért nyúlt. Fejemben csak az a kérdés volt mit akarsz azzal? Hirtelen sebességgel állt fel, mire hátráltam egy lépést, ami nem tetszett neki. Egy – két lépést jött közelebb, mire futni kezdtem fel az emeletre. Hallottam, ahogy szitkozódik lent. El kell bújnom. Befutottam a szobámba, majd onnan egyesen a szekrénybe. Egyszerűen más búvóhely nem jutott eszembe, és egyébként is akárhányszor ide bújtam sose talált meg. De valamit ekkor észrevettem. Valami kis rész volt a szekrény oldalán. Kinyitottam, mire egy nagyobb nyolcoldalú dobozka volt bent, rajta a nevemmel. Mégis kirakta ide, és miért?

00.rész - Prológus

2000. Február 14.   Victoire – Fehér Macska szemszöge

Szokásos napnak tűnt. Felkeltem kényelmesen puha ágyamból, majd egyenesen a konyhába mentem reggelit csinálni magamnak és a férjemnek Rayannak.  Oz és Trissk frissen és egyben kipihenten repkedtek körülöttem velem ellentétbe. Még álmos voltam legszívesebben visszaaludtam volna. De nem lehet. Carsie is felébredt. A konyhába megmelegítettem egy cumisüvegnyi tejet, majd felvittem az én kislányomnak. Bementem a gyerekszobába, ahol egy hang nélkül nézte végig mit csinálok, majd elnevette magát, amikor oda adtam neki a cumisüveget. Lassan elmosolyodtam rajta, s lementem vissza a konyhába. Kihúztam a függönyöket, hogy valamennyi fény jöjjön be kintről. Kinyitottam a hűtőt, s kivettem belőle 10 tojást. Ebből csak hatot szeretnék megfőzni, szóval a maradékot visszaraktam a  hűtőbe. Bekapcsoltam a gáztűzhelyt, majd ráraktam serpenyőt. Beletörtem a tojásokat, majd elővettem egy fakanalat, s kevergetni kezdtem. Raktam hozzá egy kis sót összekevertem, kiszedtem, majd raktam bele kicsit több olajt, majd szalonnát, illetve virslit kezdtem el kisütni. Tudom, hogy Rayan szereti. Oznak leraktam egy kis epret, míg Trissknek pedig egy muffint. Miközben ettek, Rayan is leért. Nem éppen a legkedvesebb üdvözlés fogadott engem. Sőt, semmi jó reggelt, vagy valami. Kissé zavar, hiszen körülbelül 1 éve és 2 hónapja vagyunk házasok.

 - Jó reggelt! – próbáltam kissé sértődött hangot kiadni, de ebből kicsit flegma lett, ami nem tetszett neki. – Sajnálom – kezdtem el vizsgálni a padlót.

 - Átmegyek ma a Macskához – ette reggeliét.

Macskához? Mégis mit akar Ő ott. Tudtommal nincsenek jóba, hiszen a Cicus nem egyszer kikezdett velem. Aggódom, nagyon rossz érzésem van.

    Rayan - Róka szemszöge

Macskának meg kell tudnia, hogy én és Victoire egy pár vagyunk. Nem akarom, hogy elrontson valamit a tervemben. Bár amit szeretnék, abban a Cicuskának is szerepe van. Gabriel is benne van a tervembe. Persze ha, eddig gonosztevőket „gyártott” akkor most sem lesz akadály.

Befejeztem a reggelimet, majd felvettem fekete öltönyöm, s kimentem az ajtón. Azaz csak szerettem volna.

 - Minek mész macskához? – állított meg feleségem, mire felsziszegtem.

 - Majd megtudod – válaszoltam ridegen, mire kissé szomorkás fejet vágott, és bevágta az ajtót.

Gyorsan elsétáltam az autókhoz, s a fekete színűbe beültem és vettem az irányt egyenesen a cica, azaz Felix háza felé. Mivel nem lakik messze, nem kellett sokat autóznom. Kinyitottam az autóajtót, majd a lépcsőn gyorsan felmentem, s csöngettem. Pár másodperc, és az ajtó nyitva állt. Felix először kicsit meglepetten, majd dühösen nézett. Rám akarta vágni a barna faajtót.

 - Mit akarsz? Menj el! – erősködött, de én erősebb voltam.

 - Nem sokáig leszek ebben az ízléstelen házba – engedtem be magam, mire felsziszegett egy nagyon.

Bementünk a konyhába majd leültet. Kérdően, de egybe flegmán nézett rám. Gondoltam, arra vár, hogy mondjam, már amit akarok.

 - Chat Blancról lenne szó – dőltem hátra a székben. – Mi egy pár vagyunk szóval, ha lehetne, leszállnál róla? – kérdeztem meg morcosan és enyhén bunkón.

 - Micsoda? – esett kissé kétségbe. Igen, ez az a reakció, amire én vártam. – Mégis mióta?

 - 1 év és 2 hónapja. De már elszakadt nálam a cérna. Nem bírtam tovább a nyomulásodat. Sőt, szerintem már Victorie is unja – tettem rá még egy lapáttal, egy kis hazugsággal.

Egy darabig merevet a semmire, majd megkért, hogy menjek el. Eleget tettem a kérésének, s vártam mikor bukkan fel a gonosz Chat Noir, aki csak Chat Blanc vérérre szomjazik.

  Victorie – Fehér macska szemszöge

Nem értem Rayant. Mégis miért akar hirtelen Macskával beszélni. Rossz, rossz nagyon rossz érzésem van.

Jó Victorie próbálj lenyugodni, neked most a kislánnyal kell foglalkoznod! – mondtam magamnak, majd az én kicsi agyalommal kezdtem el játszani. Gondoltam rakok be valami zenét, de Carsie elvette a távirányított, majd nyomkodni, és szórakozni kezdett vele. Ennek következménye képen bekapcsolta a televíziót. Pont a híradó ment, hisz tegnap ezt néztem.

 - Chat Noir, őrületesen tombol Párizs utcáin. Mintha valakit keresne. Kérem önöket, ne menjenek ki! – figyelmeztette az embereket a riporter, aki viszont kint volt, s mutatták Macskát. Ez nem ugyan az a Cica, akit én ismerek. Szinte oda futottam a vezetékes telefonhoz, majd barátnőm telefonszámát pötyögtettem be, majd tárcsáztam. Megkértem, hogyha lehet egy - két órára vigyázzon Carsiera. Körülbelül 5 perc alatt ide is ért.

 - Még is hova ennyire sietősen? – kérdezi felvont szemöldökkel. Sajnos őt nem tudom becsapni, hiszen 16 éve ismer.

 - Sajnálom, de nem mondhatom meg. Nagyon sürgős – leugrottam a lépcsőről. – Kérlek vigyázz Carsiera – intettem neki, mire kicsit érdekel fejet vágott, majd elmosolyogott, s becsukta az ajtót.

 - Na, jó Trissk – mondtam, mire a kis fehér cica kwami előjött. – Trissk, karmokat ki! – kiabáltam, majd átváltoztam. Ahogy egyre közelebb kerültem macska felé, lassan mindenki megérkezett.

Chat egy lapos tetejű ház tetején megállt, majd megvárt miket.

 - Chat mi a baj? – léptem közelebb hozzá, de nem fordult meg. Innen tudtam, hogy baj van. – Chat! Hozzád beszélek – mondtam elé, majd megfogta a derekam. Szúrós érzés kapott el. – Chat, miért? – jött ki egy – két könny szememből, majd egyre több.

  Clara – Páva (Mrs. Agreste) szemszöge:

Fehér macska kisebb nagyobb nyögéseket adott ki, majd lassan eltűnt, s a gyűrűje koppanása a földön hallatszott. Mindenki csak állt és nézett kikerekedett szemekkel.

 - Mégis mit tettél macska? – förmedtem a Fekete cicára. Közelebb mentem hozzá, s kezébe csak egy koponya volt, és a cica zokogott. Nekem se sok kellett mire elsírom magam. Torkomba már éreztem a gombócokat

 - Nem akartam – sírt még jobban, majd a gyűrűt felvette és oda adta nekem. Letörölte a könnyeit, s emberré változott, és az ékszeréből egy megtisztult lepke szállt ki. Levette a csecsebecsét és azt is lerakta a kezembe.

 - Sajnálom, nagyon-nagyon sajnálom – ült le a földre, majd a fejét a kezébe rakta.

 - Lehet, hogy nem minket kellett volna választani Párizs megvédésére – mondtam, majd a talizmánokra néztem, és a nem sokkal később a többiekre. Tudták mire gondolok, és mindenki visszaváltozott. Kivéve két embert. Gabrielt és Rayant.

 - Veletek mi van? Kérem a talizmánokat – nyújtottam a kezemet, de csak jobban elhúzódtak. -  Ugye nem? Ti álltok e mögött? – emeltem fel hangom, mire Trikks próbált nyugtatni.

 - Sajnálom Gabriel – mondta Nooroo, majd kijött a talizmánból, s Oz ugyan ezt tette.

Oda léptem hozzájuk és szinte „letéptem” róluk az ékszert. Fu felé fordultam.

 - Kérlek, Tikki, Plagg, Nooroo és Wayzz legyen nálad. Ozt, Trikkst, Honeyt és Couleurst pedig, majd én tudom hova rejtem el – néztem a kezembe lévő kwamikra, és talizmánokra.

Az épület tetejéről a benti lépcsőn mentünk le, de nem akárhogy. Mindenki sírt. Kivéve Gabriel és Rayan.

 - Maradjatok itt, majd hívlak mikor mozdulhat el ebből az épületből – néztem rájuk szigorún, mire lassan bólintottak. Gyorsan leszaladtam a lépcsőkön, majd Victorie háza felé vettem az irányt. Körülbelül 3 utcányit futottam, mire oda érten az enyhén barna házhoz. Kifújtam a levegőt, majd az ajtót szint kitörtem. Felmentem az emeletre, majd a szobába kerestem a talizmánok dobozait. Mindet bele raktam a sajátjába, majd eldugtam egy helyre, ahol csak az találhatja meg, akit illett a doboz.
Kimentem a házból, majd a ház előtt a férjem fogadott.
- Mindenki elment - mosolygott.
- Szóval tényleg Ti voltatok a gonoszak. Megöltétek Victoriet! - ordítottam az arcába, majd egy- két kövér könnycsepp hullott ki szememből.
 - És ez még semmi - vigyorgott önelégülten. Ránéztem, nem értettem mit mond. - Ez lesz a macskák átka! Ami generációtól generációra terjed!