2015. október 2. Adrien szemszöge:
Miután haza vittük Carsie-t
hazafelé vettük az irányt. Nathalie persze, egyből kérdőre vont, hogy miért
csináltam. Gyorsan kitaláltam egy hazugságot, majd az ablakon néztem az utcát. Már
legalább is amennyire tudtam a lehulló esőcseppektől. Rápillantottam a
gyűrűmre, majd eszembe jutott az a különös bizsergető érzés, amikor az a lány
megfogta. Mintha az áram rázott volna meg, de mégis kellemes érzés volt, ami
átjárta minden egyes porcikámat. Gondolatimat Nathalie zavarta meg, aki
közölte, hogyha haza értünk apám beszélni akar velem. Bólintottam, majd az autó
leállt. Ezek szerint már itthon voltunk. Kinyitottam az autóajtaját, majd
egyenesen befelé vettem az irányt. Becsuktam magam mögött a bejárati ajtót,
letettem a táskámat és apám dolgozószobája fele mentem. Halkan kopogtam –
szerintem épp, hogy lehetett hallani bent -, majd benyitottam. Apám az ablak
előtt állt, és mintha valakivel beszélgetett volna. Közelebb mentem egy-kettő
lépésnyit, amire már oda nézett. Kissé rémülten reagált rám, majd megint az
ablak felé nézett. Hófehér ruhában, szőke kiengedett hajjal guggolt Fehér
Macska. Döbbenten néztem rájuk, mire a lány enyhén ijedten nézett.
- Azt hiszem, én most lelépek. – közölte, majd
egy kisebbet ugrott hátra, s botja segítségével haladt Párizs utcái
felett. Kérdőn néztem apámra, aki
zavarában össze-visszanézett a szobába. Hirtelen megfordult, majd fejét
lehajtotta.
- Igazából a fotózásokról szerettem volna
beszélni, Adrien – köhint egyet, majd megfordul, és baj jóslóan néz rám. – Lehet
még ennél is többre kell járnod, ami most van – közölte velem, mire enyhén
lefagyva álltam előtte.
- Nem teheted. Már így is alig van szabadidőm
– próbáltam védekezni, de fejét csak megrázta, és leült a fekete görgős
székébe. – De miért kell még ennél is többre járnom?
- Nem rég kiderült, hogy az egyik
régi ismerősöm is divattervező, csak nincs fiú modellje. Én pedig
felajánlottalak, cserébe a lány nekem fog segíteni. Mármint ő lesz a női ruhák
modellje – mondta rám se nézve, csak a halom papír között kutatgatott. Fejemet
lehajtottam, majd kifelé mentem. Tudtam, hogy apám több dolgot nem akar nekem
mondani, hisz most is szerintem munka ügyben keresett egy – kettő fontos
papírt. Mindig a munka, és munka. És állandóan engem is belerángat. Ha eddig
volt szabadidőm elmenni valahova, és még Párizst is megvédeni Halálfej akumái
elöl, most már biztos nem lesz. Legalábbis az „elmenni valahova” témát ki kell
húznom a listáról, ha Párizs rendjét is őriznem kell. Hiszen Katicát nem – és
most már Fehér Macskát se -, hagyhatom cserben.
Felmentem az emeletre, egyenesen
a szobámba. Mihelyt becsuktam sötétzöld ajtómat, Plagg ki is repült ingem mögül.
Leültem az ágyamra, majd Plagg a vállamra repült, és ott kezdte el majszolni az
eléggé büdös sajtját. Enyhén ellenállok ennek, de őt nem igazán hatja meg.
- Szerinted miért volt itt Fehér Macska? –
csámcsogja, mire ránézek.
- Fogalmam sincs – ráztam meg fejemet. – De
eléggé furcsán reagált, mikor meglátott.
- Nyilván megijedt. Csak azt még nem tudom mitől
– ette meg az utolsó „falat” sajtót, ami körülbelül, akkor volt, mint a feje. –
De furcsa, hogy Trissk azok után képes volt másik Fehér Macskát keresni.
- „Azok után?” – néztem rá kérdően, mire
megrázta a fejet. – Plagg mégis mit titkolsz előlem? – förmedtem rá a kis
kwamira.
- Majd, ha eljön, az ideje elmondom – repült
el rólam, de nem éppen, úgy ahogy szokott. Most komolyan mégis mit titkol, és
ki az a Trissk?
2015. október 2. Carsie szemszöge:
Megijedtem, mikor egy 35-40 év
körüli ember leszólított. Csodálkozva állt íróasztala mögül, miközben a
függönyt fogta, hogy lásson engem. Valamit motyogott, de nem érettem mit, hála
a szél süvítésének. Halkan kopogtak, majd nyílt az ajtó. Először nem láttam ki
az, de utána már megijedtem. Adrien közeledett az ablak felé – már olyan közel
volt, hogy éreztem az illatát -, majd ő is hatalmas szemekkel bámulta a
szituációt. Muszáj elmennem, hiszen lehet, Adrien felismer – gondoltam.
- Azt hiszem, én most lelépek – közöltem, majd
egy kisebbet hátra ugrottam és botom segítségével haladtam Párizs utcái felett,
egyenesen haza. Átrepültem az felett az utca felet, majd egyenesen az
ablakomba. Mihelyt beértem a szobámba visszaváltoztam, Trissk elbújt, s
lementem a földszintre, ahol apám várt. Arca szokatlanul vidám volt, nem pedig
a szokásos mogorva.
- Carsie van egy jó hírem – mosolygott még
jobban. – Nem rég találkoztam egy nagyon jó ismerősömmel. Ő is divattervező és
szerencsére tudott egy „modellt” aki szívesen viselné a ruháimat. De cserében
neked is modellkedned kell az ő ruháiban.
- Tessék? – mondtam ki az első mondatott, ami
eszembe jutott. – De én még sose csináltam ilyet – akadok ki, mire a vidám arca
enyhén mérgesre vált.
- Majd belejössz. Holnap fél háromkor lesz az
első. És ha jól emlékszem, az első fotózásod a fiúval lesz együtt. Szóval, ha
lehetséges ne tervezz holnapra semmit – parancsol rám, mire csak bólintok.
Visszamentem a szobámba, majd egy
lapot vettem elő és egy ceruzát és rajzolgatni kezdtem. Trissk minden egyes
mozdulatomat figyelmesen követte. Egy lányt rajzoltam, aki az erdő közepén
sétálgat. Elővettem a festék készletemet, és egyéb festéshez szükséges
felszerelést, majd elkezdetem kifesteni. Körülbelül négy órán át festem, mire
kész lett a mesterművem. Megmutattam Trissknek, majd leraktam a többi
festményemhez. Miután leraktam, lementem vacsorázni. Trissk most nem jött le
velem, hanem fent maradt. Azt mondta vigyek, majd fel neki egy-két muffint.
- Köszönöm a vacsorát Léa – ordítottam be a
konyhasütős részébe. Rám nézett, majd mosolyogva bólintott, s folytatta az
edények törölgetését. Elvettem a pultról kettő muffint, majd felmentem a
szobámba. Oda adtam a süteményt Trissknek, aki már alig bírta ki, hogy ne
egyen. Kivettem a szekrényemből a fehérneműmet, törülközőt, pizsamámat és
elmentem a fürdőszobába. Megengedtem a vizet, addig levettem ruháimat. A sebem
valamiért nem akar gyógyulni – gondoltam magamba, beleültem a meleg vízbe. Testemet bevizeztem, de sérülésemet folyadék
enyhén csípte, amiért felsziszegtem. Mikor ez az érzés enyhült, fogtam a
tusfürdőmet és elkezdtem magam bekenni. Mihelyt ez megvolt letöröltem a vízzel
és kiszálltam a kádból. Megtöröltem magam a kedvenc puha törülközőmmel, majd
felvettem alsóneműimet és végül a pizsamámat. Kinyitottam az ajtót, s megcsapott
a folyosó hideg levegője. Sokkal hidegebb van kint, mint bent a fürdőben. Bár
nem csodálom, hiszen rengeteg meleg vizet használtam el. Bementem a szobámba,
ahol már Trissk már aludt. Bekapcsoltam a tévét, és a híradót kezdtem nézni.
Még mindig a tegnap „rejtélyes” új szuperhősről volt szó. Megint vetítették a
videókat és minden egyebet. Fekete Macska és Katica is köszönőtett mondott
nekem.
2015. október 3. Carsie szemszöge:
Reggel hihetetlen hátfájással
ébredtem. Bár nem csodálom, mert elaludtam a fotelembe. A tévé ki volt
kapcsolva, gondoltam Trissk kapcsolta ki még este. Nehezen felkeltem, majd
mentem fogat mosni. Megfogtam a fogkefémet, majd rányomtam a mentolos
fogkrémet, s fogaimat kezdtem el sikálni. Mikor végeztem leöblítettem a fogkrém
maradványait, majd elmostam a kefémet. Visszatettem a helyére, majd
visszamentem a szobámba felöltözni. Miután ezzel is kész lettem Trissk elbújt
az ingem mögé, majd lementem a konyhába reggelezni. Gyorsan eltávolítottam az
ételt a tányérról, s teámat megittam, és már indultam is az iskolába. Lassan
sétáltam az utcán, hiszen tudtam, hogy van egy csomó időm a becsengetésig.
Bementem az enyhén sárgásbarna épületbe, majd fel a lépcsőn fel egyenesen az
osztályterembe. Rajtam kívül még kettő ember volt bent. Rose és Adrien. Rose
vidáman nézegette a telefonját, miközben zenét hallgatott. Adrien pont az
ellenkezője. Le volt hangolva és majdnem elaludt a padon. Mikor már enyhén
feltűnően néztem ő rám pillantott, mire egyből félre néztem. Leültem a
helyemre, majd fejemet a padra tettem. Az előttem ülő szőke fiú is ugyan ezt
tette, de fejét mintha egy kicsit mégis lejjebb rakta volna. Megböktem hátulról,
mire rám nézett.
- Mi a baj? – lógattam a kezemet a pad végén.
Adrien enyhén elmosolyodott, majd
megrázta a fejét. Nem tudom, hogy ezzel mit akart elérni, de csak jobban felkellette
a gyanút, hogy baj van.
Körülbelül tízperc múlva mindenki
megérkezett. Elkezdődött az első óra, matek. Nem értettem belőle semmit, de
majd megtanulom – remélem.
* * *
Kicsengettek a hetedik óráról,
majd sietve mentem haza fele. Marinette próbált utolérni, hogy beszélgessünk,
de túlságosan siettem. Befordultam az utcámba, majd az ajtóhoz siettem. Apám a
nappaliban ült a kanapén és a tévét nézte. Mondta, hogy siessek, mert a sminkes
miatt előbb kell menni. Nagyon sóhajtottam, majd bólintottam. Felmentem
összeszedtem egy-két cuccot, majd lementem apámhoz. Kinyitotta az ajtót, kimentem,
bezárta, majd a fekete autóhoz mentünk és már mentünk is a stúdióban. Bementünk
az épületbe, ahol egy tizennyolc éves körül lévő lány fogadott. Köszöntünk
neki, majd ő is és egy „sminkterembe” vezetett, ahol elkezdett kifesteni. Nem
sokkal később jött a fiú is. Belépett a terembe, majd meg is állt.
- Carsie? – kérdezte, majd felé fordultam. –
Szóval te leszel a partnerem – nevetett Adrien, majd bele ült a mellettem lévő
székbe. Marinette meg fog ölni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése